Serie A: Calhanoglu és Lautaro is duplázott, az Inter nyert Monzában

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.01.13. 22:58
null
Lautaro Martínez kétszer is villant a Monza ellen (Fotó: Getty Images)
Az Inter 5–1-re győzött a Monza otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 20. fordulójának szombat esti találkozóján.

A stabil középcsapatnak számító Monza otthonába látogatott Simone Inzaghi együttese, amely szeretett volna távolodni a tabellán a Juventustől, amely majd csak kedden lép pályára. Az első néhány percben még állta a folyamatos milánói rohamokat a Monza, de túl sokáig nem maradt érintetlen a hazai gárda kapuja. A 11. percben a játékvezető egy kezezés miatt, videózást követően büntetőt ítélt az Inter javára, Hakan Calhanoglu pedig köszönte a lehetőséget, nem hibázott a büntetőpontról. 0–1

Két perc sem telt el az első gól óta, máris kettővel vezetett az Inter: Lautaro Martínez közelről vette be a Monza kapuját, amivel hamar kényelmes helyzetbe hozta övéit. 0–2

A 60. percben a hazaiak vezetőedzőjét, Raffaele Palladinót kiállította a játékvezető, majd tovább romlott a Monza helyzete, Calhanoglu ugyanis megszerezte saját maga második, csapata harmadik találatát is a meccsen (0–3), s erre csak egy válaszra futotta a Monza erejéből. A 69. percben a hazaiak is tizenegyeshez jutottak, és ahogy tette azt Calhanoglu az első félidőben, Matteo Pessina sem hibázott. 1–3

Az utolsó percekben aztán újabb pofonok érték a Monzát, az Inter még két gólt szerzett a hajrában, ezzel a végére kiütésessé tette győzelmét. A 84. percben Lautaro Martínez is gólra váltott egy büntetőt (ezzel csatlakozott a szintén duplázó Calhanogluhoz), a 88. percben pedig Marcus Thuram állította be az 5–1-es végeredményt.

SERIE A
20. FORDULÓ
Monza–Inter 1–5
(Pessina 69. – 11-esből, ill. Calhanoglu 12., 60. – az elsőt 11-esből, L. Martínez 14., 84. – a másodikat 11-esből, M. Thuram 88.)
Kiállítva: Palladino (60., Monza)

KORÁBBAN
Genoa–Torino 0–0
Napoli–Salernitana 2–1
(Politano 45+4. – 11-esből, Rrahmani 90+6., ill. Candreva 29.)
Hellas Verona–Empoli 2–1 (Djurics 3., Ngonge 56., ill. Zurkowski 64.)

Legfrissebb hírek

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
5 órája

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
7 órája

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
9 órája

Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

Bajnokok Ligája
10 órája

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
11 órája

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
20 órája

Egy helyen változott a Barca kezdője, Simone Inzaghi nem módosított a visszavágóra

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:49

Cassano: Akár BL-t nyer az Inter, akár nem, az idénye akkor is kudarc

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:45
Ezek is érdekelhetik