Olasz Szuperkupa: könnyedén túljutott a Lazión, döntőben az Inter

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.19. 21:50
Nem bírta lelassítani a Lazio az Intert (Fotó: Getty Images)
Az Inter könnyedén, 3–0-ra megverte a Laziót a labdarúgó Olasz Szuperkupa elődöntőjében.

Az Inter az első percektől kezdve érezhetően uralta a pályát, aminek hamar meg is lett az eredménye. A 17. percben ugyanis Federico Dimarco sarkalta gyönyörűen a labdát Marcus Thuram elé, aki nagyon higgadtan be is lőtte azt a hálóba. A folytatásban ugyan továbbra is tartotta agresszív stílusát a milánói gárda és rengeteg helyzetet sikerült is kiharcolnia, ezeket nem tudta pontosan befejezni, így „csak” egygólos előnnyel várhatta a második játékrészt. 

A fordulás után azonban hamar megszületett a második találat. Az 50. percben egy szabálytalanságot követően büntetőhöz jutott az Inter, amit Hakan Calhanoglu értékesített is, ezzel megduplázva az előnyt, majd a 87. percben Davide Frattesi bevitte a végső találatot is. 

Ezzel a győzelemmel az Inter bebiztosította a helyét a Szuperkupa döntőjében, ahol a Fiorentinát kiütő Napoli lesz az ellenfele. 

OLASZ SZUPERKUPA, RIJÁD
ELŐDÖNTŐ
Internazionale–Lazio 3–0 (M. Thuram 17., Calhanoglu 50. – 11-esből, Frattesi 87.)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Napoli–Fiorentina 3–0 (G. Simeone 22., Zerbin 84., 86.)
 

 

Legfrissebb hírek

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Elsírta magát a római derbi főhőse a győztes gól után

Olasz labdarúgás
2025.09.22. 10:11

Serie A: Lorenzo Pellegrini hősies góllal tért vissza, a Roma nyerte a fővárosi derbit

Olasz labdarúgás
2025.09.21. 14:32

Francesco Totti: Gian Piero Gasperini most bizonyíthat

Olasz labdarúgás
2025.09.21. 08:16

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

Az Inter és a Milan megvette a San Sirót, felújítás 2031-ig

Olasz labdarúgás
2025.09.17. 11:58
Ezek is érdekelhetik