Juve: az olasz ügyészség négy év eltiltást kért Paul Pogbának

Vágólapra másolva!
2023.12.07. 15:24
null
Az Olasz Doppingellenes Ügynökség négyéves eltiltást kért Paul Pogbának (Fotó: Getty Images)
A Gazzetta dello Sport értesülései szerint az Olasz Doppingellenes Ügynökség négyéves eltiltást kért a Juventus francia középpályásának, Paul Pogbának, akinek szervezetében még az augusztusi, Udinese elleni bajnoki után találtak szintetikus tesztoszteront.

 

 

Mint megírtuk, Paul Pogba az augusztusi Udinese–Juventus mérkőzés után – melyen nem lépett pályára – pozitív doppingtesztet adott, szervezetében ugyanis szintetikus tesztoszteront találtak. Ezt követően az Olasz Doppingellenes Ügynökség szeptember 12-én függesztette fel a francia középpályást, majd ügynöke, Rafaela Pimenta annyit mondott, hogy a labdarúgó soha nem akarta megszegni a szabályokat.

Az Olasz Doppingellenes Ügynökség már korábban is négyéves eltiltással akarta büntetni a középpályást, a Gazzetta most pedig arról számolt be, hogy Pogba ügyében az elmúlt napok pletykái ellenére nem születhet vádalku, a büntetés így megfelel a doppingolásért előírt szankciónak.

Az olasz lap egy másik cikkében már arról írt, hogy a Juventus az elsőfokú ítélet megszületéséig nem dönt Pogba jövőjéről, de ha kedvezőtlen ítélet születik, a torinóiak azt tervezik, hogy közös megegyezéssel válnak meg a 9 millió eurót kereső játékostól, így 2026-ig szóló szerződéséből 30 millió eurót (bónuszokkal) takarítanának meg.

A lap annyit megjegyez, hogy ha bebizonyosodik Pogba doppingolása, a kollektív szerződés alapján nem kap fizetést, nem edzhet és nem tarthatja a kapcsolatot sem a társakkal.

Legfrissebb hírek

„Már villát is vett a városban” – a Napoli elnöke De Bruyne szerződtetéséről

Olasz labdarúgás
2025.05.26. 20:55

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 23:00

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

Ismét Nápolyba került a scudetto!

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 22:50

Serie A: gólképtelen csatárai miatt szenved az Inter

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 08:21

Nagy Ádámék kétgólos előnyt szereztek a Serie A-ért zajló rájátszásban

Olasz labdarúgás
2025.05.21. 22:50

Visszavonul a világ- és Európa-bajnok kapus

Olasz labdarúgás
2025.05.20. 08:23
Ezek is érdekelhetik