Serie A: a Milan ellen szerezte meg első győzelmét az Udinese

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.11.04. 22:46
null
Roberto Pereyra góljával az Udinese győzött a Milan otthonában (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 11. fordulójában a Milan hazai pályán kikapott az Udinesétől.

 

A hullámzó formában lévő Milan az elmúlt 11 tétmeccsén egyaránt nyeretlen Udinesét fogadta. Ennek ellenére az első félidő egyetlen nagy helyzete a vendégek előtt adódott: rossz felszabadítást követően Roberto Pereyra lőtt fölé 11 méterről.

A második félidőt a Milan kezdte jobban, Noah Okafor került helyzetbe, de lövése a jobb kapufa mellett szállt el. Bő tíz perccel később a félidőben csereként beálló Yacine Adli követett el buta szabálytalanságot a 16-oson belül, büntetőhöz jutott az Udinese. Mike Maignan ugyan jól érezte az irányt, Pereyra lövését azonban nem tudta hárítani, így előnybe kerültek a vendégek.

A Milan próbált tempót növelni, de igazi helyzetet a hosszabbításig nem tudott kialakítani. A 91. percben Olivier Giroud lehetett volna a megmentő, csakhogy közelről leadott fejesét Marco Silvestri hatalmas bravúrral védte. Nem sokkal később Alessandro Florenzi tüzelt a léc alá, Silvestri azonban ezt is szögletre ütötte.

Az Udinese tehát 11 tétmeccs után tudott ismét nyerni, míg a Milannak az elmúlt négy meccsén három vereség és egy döntetlen a mérlege.

OLASZ SERIE A
11. FORDULÓ
Milan–Udinese 0–1 (Pereyra 61. – 11-esből)
KORÁBBAN

Salernitana–Napoli 0–2 (Raspadori 13., Elmasz 82.)
Atalanta–Internazionale 1–2
(Scamacca 61., ill. Calhanoglu 40. – 11-esből, Lautaro Martínez 57.)
Kiállítva: Toloi (Atalanta, 90+2.)

VASÁRNAP
12.30: Verona–Monza (Tv: Sport1)
15.00: Cagliari–Genoa (Tv: Sport1)
18.00: Roma–Lecce (Tv: Sport1)
20.45: Fiorentina–Juventus (Tv: Sport1)

HÉTFŐ
18.30: Frosinone–Empoli (Tv: Sport1)
20.45: Torino–Sassuolo (Tv: Sport1)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Bologna–Lazio 1–0 (L. Ferguson 46.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 11 9 1 1 27–6 +21 28
2. Juventus 10 7 2 1 16–6 +10 23
3. Milan 11 7 1 3 18–12 +6 22
4. Napoli 11 6 3 2 24–12 +12 21
5. Atalanta 11 6 1 4 19–10 +9 19
6. Bologna 11 4 6 1 12–8 +4 18
7. Fiorentina 10 5 2 3 18–14 +4 17
8. Lazio 11 5 1 5 13–13 0 16
9. Roma 10 4 2 4 20–13 +7 14
10. Monza 10 3 4 3 9–9 0 13
11. Lecce 10 3 4 3 10–12 –2 13
12. Frosinone 10 3 3 4 15–17 –2 12
13. Torino 10 3 3 4 7–12 –5 12
14. Genoa 10 3 2 5 11–14 –3 11
15. Sassuolo 10 3 2 5 13–17 –4 11
16. Udinese 11 1 7 3 7–14 –7 10
17. Verona 10 2 2 6 6–12 –6 8
18. Empoli 10 2 1 7 3–19 –16 7
19. Cagliari 10 1 3 6 9–21 –12 6
20. Salernitana 11 4 7 6–22 –16 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik