Serie A: nem bírt a Bologna a Sassuolóval, idegenben nyert a Torino

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.10.28. 20:05
null
Joshua Zirkzee (fehérben) két gólt is szerzett, de csak egy volt szabályos (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 10. fordulójának első szombati mérkőzésén a Bologna 1–1-es döntetlent játszott a Sassuolo vendégeként.

 

SASSUOLO–BOLOGNA

A Milan elleni első fordulós vereség óta nyolc mérkőzésen át nem kapott ki a Bologna, ezzel szemben a Sassuolo a legutóbbi három mérkőzésén csak egy pontot szerzett.

Ennek megfelelően Joshua Zirkzee már a harmadik percben megszerezte a vezetést a vendégeknek. A fiatal holland Michel Aebischertől kapott remek indítást, majd a kapust átverve az üres kapuba passzolt. A félidő vége előtt Daniel Boloca átlövése révén egyenlítettek a hazaiak.

A második félidő is kiegyenlített játékot hozott, a legnagyobb helyzet a Bologna előtt adódott. Zirkzee ezúttal is a hálóba talált, a játékvezető azonban les miatt érvénytelenítette a találatot, így maradt az 1–1-es döntetlen.

LECCE–TORINO

Az elmúlt két bajnokiján kikapó Torino Leccébe látogatott. Az öt sárga lappal tarkított első félidő végén a vendégek szereztek vezetést. Samuele Ricci rúgta keresztbe a labdát a Lecce kapuja előtt, a túloldalon várakozó Alessandro Buongiorno pedig kapásból a rövid fölsőbe vágta.

A második félidő egyetlen említésre méltó eseménye, hogy a játékvezető a hosszabbításban kiállította a Torino edzőjét, Ivan Juricot, a lényegen azonban ez sem változtatott, a torinói csapat megszerezte a harmadik győzelmét az idényben.

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ
Sassuolo–Bologna 1–1
(Boloca 44., ill. Zirkzee 3.)
Lecce–Torino 0–1 (Buongiorno 41.)

KÉSŐBB
20.45: Juventus–Hellas Verona (Tv: Sport2)

VASÁRNAP
12.30: Cagliari–Frosinone (Tv: Sport2)
15.00: Monza–Udinese (Tv: Sport2)
18.00: Internazionale–Roma (Tv: Sport2)
20.45: Napoli–Milan (Tv: Sport2)

HÉTFŐ
18.30:
Empoli–Atalanta (Tv: Sport2)
20.45: Lazio Fiorentina (Tv: Sport2)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Genoa–Salernitana 1–0 (A. Gudmundsson 35.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 9 7 1 1 24–5 +19 22
2. Milan 9 7 2 16–9 +7 21
3. Juventus 9 6 2 1 15–6 +9 20
4. Napoli 9 5 2 2 20–10 +10 17
5. Fiorentina 9 5 2 2 18–13 +5 17
6. Atalanta 9 5 1 3 15–8 +7 16
7. Bologna 10 3 6 1 11–8 +3 15
8. Roma 9 4 2 3 20–12 +8 14
9. Lazio 9 4 1 4 12–12 0 13
10. Lecce 10 3 4 3 10–12 –2 13
11. Monza 9 3 3 3 8–8 0 12
12. Frosinone 9 3 3 3 12–13 –1 12
13. Torino 10 3 3 4 7–12 –5 12
14. Genoa 10 3 2 5 11–14 –3 11
15. Sassuolo 10 3 2 5 13–17 –4 11
16. Verona 9 2 2 5 6–11 –5 8
17. Empoli 9 2 1 6 3–16 –13 7
18. Udinese 9 6 3 5–13 –8 6
19. Salernitana 10 4 6 6–20 –14 4
20. Cagliari 9 3 6 5–18 –13 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik