Serie A: hármat gurított az Inter a Torinónak, nyert a Lazio

Vágólapra másolva!
2023.10.21. 22:47
null
Lautaro Martínez (fehérben) már 11 gólnál jár ebben az idényben (Fotó: Getty Images)
Az Inter idegenben 3–0-ra legyőzte a Torinót, míg a Lazio 2–0-ra megverte a Sassuolót az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság (Serie A) 9. fordulójának szombati játéknapján.

 

Viszonylag eseménytelen első félidő után, Simeone Inzaghi csapata szintet lépett a második játékrészben. Az olasz vezetőedző cseréi beváltak az 57. percben, mivel tíz perccel később már kettővel vezetett a csapata. Előbb a frissen beállt Denzel Dumfries osztott ki egy gólpasszt Marcus Thuramnak, majd a bajnokságban elképesztő formát mutató Lautaro Martínez is bevette a hazaiak kapuját. A végeredményt a hosszabbításban Hakan Calhanoglu büntetőből állította be.

Az Inter ezzel a győzelemmel feljött a tabella élére, ugyanakkor egy meccsel többet játszott, mint a jelenleg második Milan.

A szombati játéknap utolsó mérkőzésén a Sassuolo a Laziót fogadta. A találkozó előtt ugyan a hazaiak megelőzték a tabellán a római csapatot, a vendégek nyerni tudtak és már az európai kupaindulást érő helyek mögött állnak szorosan.

Két gólt is szerzett a Lazio az első félidőben, ráadásul mindkét találatot Ruan Tressoldi hibája előzte meg, a brazil védő kétszer is labdát veszített, ennek a következménye az is lett, hogy a hátvéd már nem jött ki a második félidőre. Az első akciót Felipe Anderson fejezte be, míg a másodiknál Luis Alberto talált a kapuba.

Ez a két találat elég volt a győzelemhez a vendégeknek, akik január után ismét győzni tudtak a Sassuolo otthonában.

OLASZ SERIE A
9. FORDULÓ

Torino–Internazionale 0–3 (M. Thuram 59., L. Martínez 67., Calhanoglu 90+3. – 11-esből)
Sassuolo–Lazio 0–2 (Felipe Anderson 28., Luis Alberto 35.)

SZOMBAT
Hellas Verona–Napoli 1–3(Lazovics 60., ill. Politano 27., Kvarachelia 43., 55.)

VASÁRNAP
12.30:
Roma–Monza (Tv:Sport2)
15.00:Bologna–Frosinone

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 9 7 1 1 24–5 +19 22
2. Milan 8 7 1 16–8 +8 21
3. Napoli 9 5 2 2 20–10 +10 17
4. Juventus 8 5 2 1 14–6 +8 17
5. Fiorentina 8 5 2 1 18–11 +7 17
6. Atalanta 8 4 1 3 13–8 +5 13
7. Lazio 9 4 1 4 12–12 0 13
8. Monza 8 3 3 2 8–7 +1 12
9. Frosinone 8 3 3 2 11–11 0 12
10. Lecce 8 3 3 2 9–10 –1 12
11. Roma 8 3 2 3 19–12 +7 11
12. Bologna 8 2 5 1 8–6 +2 11
13. Sassuolo 9 3 1 5 12–16 –4 10
14. Torino 9 2 3 4 6–12 –6 9
15. Genoa 8 2 2 4 10–12 –2 8
16. Verona 9 2 2 5 6–11 –5 8
17. Udinese 8 5 3 4–12 –8 5
18. Empoli 8 1 1 6 1–16 –15 4
19. Salernitana 8 3 5 4–17 –13 3
20. Cagliari 8 2 6 3–16 –13 2

one (Tv:Sport2)
15.00:Salernitana–Cagliari
18.00:Atalanta–Genoa (Tv:Sport2)
20.45:Milan–Juventus (Tv:Sport2)

HÉTFŐ
18.30:Udinese–Lecce (Tv:Sport1)
20.45:Fiorentina–Empoli (Tv:Sport1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik