Juventus: Néha arra gondoltam, nem akarok többé játszani – Pogba

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.09.11. 17:38
null
Paul Pogba el akarja hallgattatni a kritikus hangokat (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus francia játékosa, Paul Pogba az al-Dzsazíra oldalának adott interjút, melyben beszélt sérüléséről, vallásról és a labdarúgóélet nehézségeiről pályán kívül és belül egyaránt.

 

„A vallás nagyon sokat segített nekem. Ez az, ami segít alázatosnak maradni, távol tart a médiától és a hírnévtől, így visszatérhetek a valóságba” – mondta a Juventus labdarúgója, az előző idényben sok sérüléssel bajlódó Paul Pogba.

A világbajnok francia középpályás a családjáról és gyerekkoráról így nyilatkozott: „A szüleim Guineából származnak, Franciaországba mentek, ám a kulturális közeg ugyanúgy afrikai volt. Ért engem is rasszizmus, de ez erősebbé tett és felkészített az életre.” Pogba ezen értékeket át akarja adni gyerekeinek is, úgy gondolja, szerencsések, hogy van mit enniük.

Pogba beszélt a labdarúgás árnyoldalairól is. „A pénz megváltoztatja az embereket. … Szét tud szakítani egy családot. Háborút okozhat. Néha arra gondoltam: nem akarok többé pénzt, nem akarok többé játszani. Csak normális emberekkel akarok lenni, hogy önmagamért szeressenek – nem a hírnévért, nem a pénzért. Néha ez nehéz.”

„Sok mindenen megyünk keresztül. Azért élünk, hogy focizhassunk, nem azért, hogy felkészüljünk a médiára. Néhány médium a magasra emel, aztán meg a mélybe taszít és tönkretesz. Ez nehéz. Én nem tanultam meg felkészülni a negatív véleményekre, a kritikára vagy a rasszizmusra, én csak azért jöttem, hogy focizzak – mondta a médiáról és a mentális felkészülésről Pogba. – A futball nagyon szép, de kegyetlen. Az emberek egy nap alatt elfelejthetnek téged. Tehetsz valami nagyszerűt, de másnap már senki vagy. Szóval állandóan bizonyítanod kell.”

Az előző idényben sérülések miatt sok mérkőzést kihagyó 30 éves középpályás a fizikai állapotáról is szót ejtett. „Nehéz évem volt, de dühösebb vagyok, és megvan bennem a vágy, hogy focizzak és élvezzem a játékot. Olyan, mintha újra 18 éves lennék.”

„Meg akarom mutatni nekik, hogy nem vagyok gyenge. Beszélhetnek rólam rosszat. Sohasem fogom feladni" – nyilatkozott a kritikus hangokról Pogba.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
5 órája

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

Légiósok
2025.09.02. 00:36

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08
Ezek is érdekelhetik