Roma: Azmun és Lukaku is Mourinho keze alatt folytathatja – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.08.25. 21:25
null
Romelu Lukaku sorsa továbbra is a levegőben lóg (Fotó: Getty Images)
Két minőségi játékossal bővülhet a napokban az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) érdekelt AS Roma támadósora. A német Bayer Leverkusenben szereplő iráni Szardar Azmun érkezését már kész tényként közlik, míg a Chelsea kötelékébe tartozó Romelu Lukaku szerződtetéséről ma este tárgyal Londonban a két klub vezérkara.

Szardar Azmun érkezését kész tényként kezeli az olasz transzferguru, Fabrizio Romano – információi szerint a „farkasok” egy idényre veszik kölcsön az iráni futballistát, vásárlási opcióval. A játékos érkezésére a Roma vezetőedzője, José Mourinho is utalt a Verona elleni bajnoki meccset megelőző sajtótájékoztatón.

„Azmun? Ő egyelőre még nem a mi játékosunk. Annyit tudok, hogy itt van Rómában, de nem tudom, hogy a Stuart-villában van-e, vagy hogy befejezte-e az orvosi vizsgálatot. Egy biztos: még nem írta alá a szerződését” fogalmazott a portugál szakember.

A római együttes másik nyár végi érkezője a Chelsea-nél kegyvesztett belga center, Romelu Lukaku lehet. A 30 éves támadót előbb az Inter, majd a Juventus megpróbálta megszerezni, de végül mindkét üzlet meghiúsult. Harmadikként az AS Roma próbálkozik Lukaku kölcsönvételével – a Corriere dello Sport információi szerint Dan Friedkin klubelnök előbb egyeztetett Todd Boehlyvel, a Chelsea tulajdonosával, majd Tiago Pinto sportigazgatóval karöltve Londonba repült, ahol a Chelsea–Luton Town angol bajnoki megtekintése után ül le a tárgyalóasztalhoz a Chelsea vezetőségével.

„Azmun után a sportigazgató azt mondta, hogy egy harmadik, minőségi csatár érkezésével is számolhatunk. Ez boldoggá tesz, mivel így remek opcióink lesznek a csatársorban: Azmun és Belotti mellett ott lesz ez a harmadik támadó is. Én nyugodt vagyok és várom a fejleményeket” – nyilatkozta a dologról sejtelmesen José Mourinho.

Legfrissebb hírek

Megújította sikeredzője szerződését a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
12 órája

„Már villát is vett a városban” – a Napoli elnöke De Bruyne szerződtetéséről

Olasz labdarúgás
2025.05.26. 20:55

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 23:00

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

Ismét Nápolyba került a scudetto!

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 22:50

Serie A: gólképtelen csatárai miatt szenved az Inter

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 08:21

Visszavonul a világ- és Európa-bajnok kapus

Olasz labdarúgás
2025.05.20. 08:23
Ezek is érdekelhetik