PSG: parádés klubváltás, visszatér a világbajnok középpályás Romába

Vágólapra másolva!
2023.08.16. 11:33
null
Paredes visszatért (Fotó: Getty Images)
A francia élvonalban szereplő PSG hivatalos honlapján jelentette be, hogy már nem a csapat játékosa a 29 éves argentin védekező középpályás, Leandro Paredes, miután a Roma – sajtóhírek szerint – 5 millió euróért megvette a játékjogát. Az elmúlt idényben a Juventusnál kölcsönben szereplő játékos, így ott lesz az olasz bajnoki rajton.

A PSG honlapján megjelent közleményben kiemelik, hogy Paredes 2010-ben mutatkozott be hazája felnőttbajnokságába a Boca Juniors színeiben, majd négy év múlva az olasz bajnokságban szereplő Chievo vette kölcsön fél évre, aztán 2014 nyarán jött a római ajánlat: egy idény kölcsön után a „farkasok” végleg szerződtették.

Két évvel később az orosz Zenit szerződtette 23 millió euróért, s hamar a szentpéterváriak kulcsembere lett, így másfél év múlva, 2019 januárjában le is csapott rá a PSG, s a francia fővárosban töltött négy idény után tavaly a Juventus vette kölcsön. A „zebrák” végül nem éltek a 22 millió eurós vételi opciójukkal.

A Ligue 1 bajnoka a nyáron már hosszabb ideje próbálta meg elpasszolni a tavalyi világbajnokságon győztes argentin válogatottban is szerepelt Paredest, ám ez idáig nem járt sikerrel.

A vevő klub honlapja szerint Paredes két évre szóló szerződést írt alá a rómaiakkal.

 

Legfrissebb hírek

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
9 órája

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19

Tökéletes idényzárás előtt a PSG

Klub-vb
2025.07.13. 08:39

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
2025.07.10. 08:12

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03
Ezek is érdekelhetik