Serie A: mesternégyest lőtt a Realnak, a Lazióban köthet ki – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.15. 11:34
null
Castellanos komoly szintlépés előtt áll (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) érdekelt Lazio játékosa lehet Valentín „Taty” Castellanos, a New York City FC argentin csatára, aki az elmúlt idényt kölcsönben a spanyol élvonalban (La Liga) szereplő Gironánál töltötte – írja az átigazolási hírekben mérvadónak számító olasz újságíró, Gianluca Di Marzio.

A Bajnokok Ligájában is érdekelt római együttes Ciro Immobile posztriválisaként, egyben helyetteseként tekint Castellanosra, aki az elmúlt idényben 13 gólig jutott a spanyol bajnokságban. Maurizio Sarri csapata a Bölöni László-féle Metz grúz csatára, Georges Mikautadze, illetve a svájci Baselben szereplő Zeki Amdouni iránt is érdeklődött, de végül a Gironában húzóemberré váló, s a katalán kiscsapatot a 10. helyig vezető argentin támadó mellett döntött. Castellanos legnagyobb gironai momentuma a Real Madrid ellen 4–2-re megnyert bajnoki meccsen szerzett négy gólja volt, melyet alább lehet – átkattintással – megtekinteni.

A Lazio a személyes feltételekről már megegyezett Castellanosszal, míg a klubok között hamarosan létrejön az egyezség. Gianluca Di Marzio információi szerint a rómaiak 15 millió eurót fizetnek a 24 éves csatár játékjogáért, de bizonyos teljesítménybónuszok teljesülése esetén további 5 millió euró érkezhet a New York-i klub konyhájára.

Legfrissebb hírek

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Vlahovics megint szuper csere volt a Juvéban; az Udinese nagyon megtréfálta az Intert

Olasz labdarúgás
2025.08.31. 22:44
Ezek is érdekelhetik