Serie A: a Juvénál folytatja az aranylabdás klasszis fia – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.01. 19:46
null
Timothy Weah aláírt a Juventushoz (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette a francia Lille amerikai válogatott szélsőjét, az 1995-ös Aranylabdát elnyerő George Weah fiát, Timothyt, aki a mértékadó Transfermarkt szerint 2028-ig írt alá.

 

A New Yorkban született Timothy Weah a Red Bulls akadémiáján kezdte a pályafutását, ahonnan 2014-ben igazolt a Paris Saint-Germainhez, ahol az utánpótláscsapatokat végigjárta, de a 2018–2019-es idényben mindössze öt mérkőzésen kapott lehetőséget a felnőtteknél, így a párizsiak kölcsönadták a skót Celticnek, melynél fél év alatt 13 mérkőzésen háromszor volt eredményes.

A libériai elnök, George Weah fia ezt követően nem tért vissza a PSG-hez, hanem 2019 nyarán a Lille-hez került, melynél négy esztendő alatt 107 meccsen nyolc-nyolc gólig és gólpasszig jutott.

A 23 éves Timothy Weah már 29 találkozón – közte a tavalyi katari vb-n – lépett pályára az amerikai válogatottban.

Az átigazolási ügyekben jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano szerint a Juventus 12 millió eurót fizetett a Lille-nek Weah játékjogáért, a szélső pedig a hírek szerint 2028 nyaráig írt alá.

Legfrissebb hírek

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
21 órája

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Roberto Baggio: Az elveszített vb-döntő után meg akartam halni

Olasz labdarúgás
2025.07.02. 17:12

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

Gilardino vette át Filippo Inzaghi helyét a Pisa kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.26. 19:59

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41
Ezek is érdekelhetik