Lazio: megegyeztek Kerkezzel a személyes feltételekről – sajtóhír

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.07.09. 19:01
null
Kerkez Milos itt még a Lazio ellen szerepel, a következő idénytől pedig már akár az olasz klubban játszhat (Fotó: Getty Images)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio Fabrizio Romano olasz újságíró értesülései szerint megegyezett a személyes feltételekről a magyar válogatott balhátvédjével, Kerkez Milossal.

 

A jövő héten megegyezhet egymással a Lazio és az AZ Alkmaar Kerkez Milos átigazolásáról – jelenti Twitteren Fabrizio Romano, olasz újságíró. Arról is beszámolt, hogy a magyar balhátvéd és az olasz klub a személyes feltételekről és a szerződés részleteiről már mindenben megállapodott egymással és csak a két klub egyezségére kell várni.

Romano hozzátette, a sokáig favoritnak tűnő Benfica nem fogja szerződtetni Kerkezt, mivel a cseh David Jurásekkel erősít.

Kerkez vasárnap a Twitter-oldalán egy sejtelmes fotóval reagált a hírekre, a képen éppen a Lazio ellen szerzett gólját ünnepli az Európa-konferencialigában.

 

Legfrissebb hírek

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:17

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 14:39
Ezek is érdekelhetik