Olaszország: a másodosztályba szerződött Pirlo – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.06.27. 20:05
null
Andrea Pirlo visszatérhet Olaszországba (Fotó: Getty Images)
Az olasz Sky Sport információi szerint Andrea Pirlo lesz az olasz másodosztályban szereplő Sampdoria edzője. A korábban a Juventusnál dolgozó tréner kétéves szerződést írt alá.

 

FRISSÍTÉS: A SAMPDORIA BEJELENTETTE PIRLO ÉRKEZÉSÉT

A genovai klub hivatalos honlapján kiadott közlemény szerint a 44 éves tréner kétéves kontraktust írt alá az élvonaltól a mögöttünk hagyott idényben búcsúzó klubnál. A Sampdoria továbbá közölte, hogy a sportszakmai teljesítménnyel foglalkozó részleg vezetését Nicola Legrottaglie, míg a játékosmegfigyelői hálózat irányítását Lorenzo Giani veszi át.

 

 

AZ EREDETI HÍR

Az AC Milannal kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, az olasz válogatottal világbajnok Andrea Pirlo 2017-ben fejezte be aktív labdarúgó-pályafutását. Ezt követően Pirlo először a Juventus utánpótláscsapatánál, majd a felnőtteknél is edzősködött, mielőtt Törökországba, a Fatih Karagümrükhöz ment volna.

A hírek szerint Pirlo most visszatér Olaszországba, azonban nem az olasz élvonalban (Serie A), hanem a másodosztályban (Serie B) kap munkát, ugyanis az 1990-es években olasz bajnok, BEK-döntős, illetve KEK-győztes Sampdoria állítólag két évre szerződtetné a 44 esztendős trénert.

A Sampdoria a 2022–2023-as idényben a Serie A-ból utolsóként esett ki a másodosztályba. A genovai klub tulajdonosváltáson is átesett, élére az angol élvonalbeli bajnokságból (Premier League) kieső Leeds United többségi tulajdonrészét is birtokló Andrea Radrizzani és Matteo Manfredi került. A Samp elsődleges célpontja az ugyancsak világbajnok Fabio Grosso volt, de nem tudtak megegyezni Radrizzanival. Így jött a képbe Pirlo, akinek a kétéves szerződése tartalmaz egy opcionális harmadikat is.


 

Legfrissebb hírek

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
Tegnap, 12:05

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 13:34

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 20:44

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.17. 23:10

OLASZ SERIE A 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2025.08.14. 13:23

A kieső csapatok játékosainak fizetése automatikusan negyedével csökken Olaszországban

Olasz labdarúgás
2025.08.06. 15:46

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Van ennél váratlanabb? Andrea Pirlo az arab másodosztályban kötött ki

Minden más foci
2025.07.25. 09:46
Ezek is érdekelhetik