Serie A: néhány napon belül teljesen széteshet a Milan idénye

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.05.13. 20:03
null
Przemyslaw Wisniewski (jobbra) szerzett vezetést a Speziának (Fotó: AFP)
Néhány nap alatt teljesen széteshet az AC Milan idénye, azok után ugyanis, hogy az Inter elleni BL-elődöntős párharc első mérkőzésén kétgólos hátrányba került, a bajnokságban a kieső helyen álló Spezia vendégeként is vereséget szenvedett. Ha az Inter nyer este hazai pályán, a Milan három fordulóval a bajnokság zárása előtt négy pontra kerül a BL-indulást érő negyedik helytől.

 

Stefano Pioli tartalékos csapatot küldött pályára a 18. helyen álló Spezia otthonában, de nem tudta feltörni a kiscsapat védelmét. Sőt, a Milan a VAR-nak köszönhette, hogy nem kapott az ellenfele tizenegyest az első negyedóra végén.

Az első félidő legnagyobb Milan-helyzete Théo Hernandez nevéhez fűződött, de a lövését a 25. percben bravúrral védte Bartomliej Dragowski kapus. A fordulás után sem változott a helyzet, jöttek be a kispadról az Inter elleni visszavágó előtt pihentetett sztárok, de hiába állt be Olivier Giroud húsz perccel a vége előtt, a végjáték a Speziáé volt.

A 75. percben Przemyslaw Wisniewski csapott le egy lepattanó labdára, amelyet a Milan kapujába lőtt, tíz perccel később pedig Salvatore Esposito szabadrúgása után landolt a labda a bal felső sarokban.

Hiába hosszabbított hét percet a játékvezető, a Milan ezen az estén nem szerzett gólt, és lemaradóban van a BL-helyekért folyó versenyfutásban.

OLASZ SERIE A
35. FORDULÓ
Spezia–Milan 2–0 (Wisniewski 75., Esposito 85.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Salernitana–Atalanta 1–0 (Candreva 90+2.)
Internazionale–Sassuolo 4–2 (R. Lukaku 41., 89., Tressoldi 55. – öngól, L. Martínez 58., ill. Matheus 63., Frattesi 77.)

VASÁRNAP
12.30:
Verona–Torino (Tv: Sport2)
15.00: Fiorentina–Udinese
15.00: Monza–Napoli (Tv: Sport2)
18.00: Bologna–Roma (Tv: Sport2)
20.45: Juventus–Cremonese (Tv: Sport2)

HÉTFŐN
20.45: Sampdoria–Empoli (Tv: Sport1)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Lazio–Lecce 2–2 (Immobile 34., Milinkovics-Szavics 90+4., ill. R. Oudin 45+2., 51.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 34 26 5 3 70–23 +47 83
2. Internazionale 35 21 3 11 66–37 +29 66
3. Juventus 34 20 6 8 52–28 +24 66
4. Lazio 35 19 8 8 54–28 +26 65
5. Milan 35 17 10 8 55–41 +14 61
6. Atalanta 34 17 7 10 56–41 +15 58
7. Roma 34 17 7 10 45–33 +12 58
8. Fiorentina 34 12 10 12 45–40 +5 46
9. Udinese 34 11 13 10 45–41 +4 46
10. Bologna 34 12 10 12 43–44 –1 46
11. Monza 34 12 10 12 42–45 –3 46
12. Torino 34 12 10 12 36–39 –3 46
13. Sassuolo 35 12 8 15 43–54 –11 44
14. Empoli 34 9 11 14 31–44 –13 38
15. Salernitana 34 7 14 13 42–56 –14 35
16. Lecce 35 7 11 17 30–43 –13 32
17. Verona 34 7 9 18 28–51 –23 30
18. Spezia 35 6 12 17 30–56 –26 30
19. Cremonese 34 4 12 18 31–59 –28 24
20. Sampdoria 34 3 8 23 20–61 –41 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik