Serie A: bergamói győzelme után már második a Juventus

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.05.07. 14:30
null
A kezdőként első alkalommal pályára lépő Samuel Iling Junior góllal hálálta meg a bizalmat (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 34. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a Juventus az Atalanta vendégeként 2–0-s győzelmet aratott, így a Laziót megelőzve feljött a bajnokság második helyére.

Mindkét csapat harcban van a Bajnokok Ligája indulását jelentő első négy helyért. A Juventus az elmúlt öt idegenbeli mérkőzésén nem tudott nyerni, ellenben az Atalanta a kilenc 2023-as hazai bajnokijából csupán kettőt vesztett el.

A Juventus a 2021–2022-es idény kezdete – immáron 72 mérkőzés – óta sohasem állt fel ugyanazzal a kezdő tizeneggyel két egymást követő bajnoki mérkőzésen.


Az első félidőben az Atalanta volt aktívabb, azonban 13 próbálkozásából egy sem találta el a kaput. Az 56. percig kellett várni a Juventus első kaput eltaláló lövésére is, ám abból rögtön gól született. Samuel Iling Juniorhoz pattant a labda, aki nem kegyelmezett, a léc alá vágta a labdát.

A most először kezdő Iling Junior David Platt és William John Jordan után mindössze a harmadik angol játékos, aki gólt lő a Juventus színeiben a Serie A-ban. A folytatásban Teun Koopmeiners előtt adódott egyenlítési lehetőség, de Wojciech Szczesny védeni tudott.

A hosszabbítás kilencedik percében a kitámadó Atalanta ellen kontratámadás vezetett a torinói csapat, melynek végén Frederico Chiesa passzát Dusan Vlahovics váltotta gólra végleg eldöntve a találkozót. A Juventus tehát öt mérkőzés után ismét nyerni tudott idegenben, s győzelmének köszönhetően a Laziót megelőzve feljött a tabella második helyére.

OLASZ SERIE A
34. FORDULÓ
Napoli–Fiorentina 1–0
(Osimhen 74. – 11-esből)
Lecce–Verona 0–1
(Ngonge 71.)
Torino–Monza 1–1 (Sanabria 46., ill. Caprari 86.)
Atalanta–Juventus 0–2
(Iling Jr. 58., Vlahovics 90+7.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
SZOMBAT

Milan–Lazio 2–0(Bennaszer 17., T. Hernandez 29.)
Roma–Internazionale 0–2(Dimarco 33., R. Lukaku 74.)
Cremonese–Spezia 2–0(Ciofani 41., J. Vásquez 77.)

HÉTFŐ

18.30:
Empoli–Salernitana (Tv:Sport 1)
18.30:Udinese–Sampdoria
20.45:Sassuolo–Bologna (Tv:Sport 1)

HÉTFŐ
18.30:Empoli–Salernitana (Tv:Sport 1)
18.30:Udinese–Sampdoria
20.45:Sassuolo–Bologna (Tv:Sport 1)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 34 26 5 3 70–23 +47 83
2. Juventus 34 20 6 8 52–28 +24 66
3. Lazio 34 19 7 8 52–26 +26 64
4. Internazionale 34 20 3 11 62–35 +27 63
5. Milan 34 17 10 7 55–39 +16 61
6. Atalanta 34 17 7 10 56–41 +15 58
7. Roma 34 17 7 10 45–33 +12 58
8. Fiorentina 34 12 10 12 45–40 +5 46
9. Monza 34 12 10 12 42–45 –3 46
10. Torino 34 12 10 12 36–39 –3 46
11. Bologna 33 12 9 12 42–43 –1 45
12. Udinese 33 10 13 10 43–41 +2 43
13. Sassuolo 33 12 7 14 40–49 –9 43
14. Salernitana 33 7 14 12 41–54 –13 35
15. Empoli 33 8 11 14 29–43 –14 35
16. Lecce 34 7 10 17 28–41 –13 31
17. Verona 34 7 9 18 28–51 –23 30
18. Spezia 34 5 12 17 28–56 –28 27
19. Cremonese 34 4 12 18 31–59 –28 24
20. Sampdoria 33 3 8 22 20–59 –39 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik