Serie A: a Juve után a Romát, a Laziót és a Salernitanát is vizsgálják

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.06. 14:10
null
Többek között a Roma jelenlegi tulajdonosai, Dan és Ryan Friedkin ellen is vizsgálatot indítottak hamis könyvelés miatt (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az olasz élvonalban (Serie A) szereplő Juventust januárban 15 pont levonásával sújtották a torinói csapat pénzügyi trükkjei – hamis könyvelés, játékosigazolások szabálytalan elszámolása – miatt, ám most az Associated Press (AP) azt közölte, hogy hasonló vizsgálat indult az AS Roma jelenlegi és korábbi amerikai tulajdonosai, a Lazio elnöke és a Salernitana ellen is.

 

A hírek szerint a Roma jelenlegi tulajdonosai, Dan és Ryan Friedkin, valamint a korábbi tulaj, James Pallotta mellett a városi rivális Laziót birtokló Claudio Lotito és a szintén hozzá köthető Salernitana ellen is hamis elszámolások, visszaélések miatt indítottak vizsgálatot.

Az olasz ügyészség közlése szerint az érintettek profitot szereztek azzal, hogy hamisan közölték az átigazolási piacon vásárolt és értékesített játékosokat 2017 és 2021 között.

A klubok egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy a szabályok szerint működtek.

A Juventus egyébként fellebbezett a 15 pontos büntetése ellen az Olasz Olimpiai Bizottságon belüli legmagasabb sportbíróságon, a CONI-n, amely április 19-én tárgyalja a torinóiak ügyét.

Legfrissebb hírek

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Vlahovics megint szuper csere volt a Juvéban; az Udinese nagyon megtréfálta az Intert

Olasz labdarúgás
2025.08.31. 22:44
Ezek is érdekelhetik