Serie A: magabiztos győzelmet aratott a Napoli az Atalanta ellen

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.11. 20:09
null
Magabiztosan nyert a Napoli (Fotó: AFP)
A Serie A 26. fordulójának szombati meccsein a Napoli 2–0-ra megverte az Atalantát, míg az Udinese 1–0-s győzelmet aratott Empoliban.

NAPOLI–ATALANTA

Az előzetes várakozásoknak megfelelően az éllovas Napoli az első percektől fogva uralta a játékot. Az első félidőben három hatalmas ziccerig is eljutottak a hazaiak, de az Atalanta kapusa, Juan Musso mindannyiszor kiválóan védett – a szünetig maradt a 0–0.

A folytatásban már nem tudta megállítani a vendéggárda a Napolit, a 60. percben megszületett a várva várt gól. Hvicsa Kvarachelia a tizenhatoson belül öt védő között szólózott, és több szép cselt bemutatva lőtte a labdát a bal alsó sarokba. A nápolyiak a későbbiekben sem lassítottak, a 77. percben Amir Rrahmani távoli fejesével megduplázták előnyüket, biztossá téve győzelmüket.

EMPOLI–UDINESE

Mindkét csapat úgy érkezett a találkozóra, hogy a legutóbbi hat bajnokijából egyiken sem sikerült győzelmet aratnia, és az első félidő is egészen döntetlenszagúra sikeredett. Az Empoli és az Udinese egyaránt sok lehetőséghez jutott, de az első félidőben egyiknek sem sikerült ezeket gólra váltania.

A szünet után hamar megtört a jég: Rodrigo Becao az 54. percben egy szögletet követően a labdát tökéletesen fejelte be a jobb felsőbe, megszerezve a vezetést. A folytatásban akárhogy is próbálkoztak a hazaiak, továbbra se tudták pontosan befejezni a támadásaikat, így nem sikerült pontot szerezniük.

OLASZ SERIE A
26. FORDULÓ
Empoli–Udinese 0–1
(Becao 54.)
Napoli–Atalanta 2–0 (Kvarachelia 60., Rrahmani 77.)

KÉSŐBB
20.45:
Bologna–Lazio (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 26 22 2 2 60–16 +44 68
2. Internazionale 26 16 2 8 47–30 +17 50
3. Lazio 25 14 6 5 41–19 +22 48
4. Roma 25 14 5 6 32–21 +11 47
5. Milan 25 14 5 6 42–32 +10 47
6. Atalanta 26 12 6 8 42–30 +12 42
7. Juventus 25 15 5 5 40–20 +20 35
8. Udinese 26 8 11 7 34–30 +4 35
9. Bologna 25 10 5 10 31–34 –3 35
10. Torino 25 9 7 9 27–29 –2 34
11. Monza 25 9 5 11 30–35 –5 32
12. Fiorentina 25 8 7 10 29–31 –2 31
13. Sassuolo 25 8 6 11 30–37 –7 30
14. Empoli 26 6 10 10 23–34 –11 28
15. Lecce 25 6 9 10 24–29 –5 27
16. Salernitana 25 6 7 12 28–44 –16 25
17. Spezia 26 5 9 12 23–42 –19 24
18. Verona 25 4 6 15 20–37 –17 18
19. Cremonese 25 1 9 15 21–46 –25 12
20. Sampdoria 25 2 6 17 11–39 –28 12

A Juventustól 15 pont levonva.

Legfrissebb hírek

A Lazio a 96. percben mentett pontot a Juventus ellen

Olasz labdarúgás
8 órája

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
2025.05.09. 23:12

Liverpoolban és Nápolyban is szívesen látnák Kevin De Bruynét – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.08. 10:03

Cassano: Akár BL-t nyer az Inter, akár nem, az idénye akkor is kudarc

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 18:45

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 22:55

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23

Serie A: unalmas döntetlent játszott Bolognában a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:58
Ezek is érdekelhetik