Olaszország: vastagbélrákot diagnosztizáltak Salvatore „Toto” Schillacinál

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2023.03.11. 10:23
null
Vastagbélrákot diagnosztizáltak Salvatore „Toto” Schillacinál (Fotó: Getty Images)
A legendás olasz futballnemzedék újabb tagjáról derült ki, hogy daganat van a szervezetében – az 1990-es vb-gólkirály, Salvatore Schillaci őszintén beszélt betegségéről, és talán már túl van a nehezén.

Vastagbélrákot diagnosztizáltak Salvatore „Toto” Schillacinál tavaly januárban – erről vallott a Corriere della Serának a korábbi legendás csatár, az 1990-es olaszországi világbajnokság gólkirálya.

„Rám dőlt a világ – idézte fel a lapnak az 58 éves volt Juventus- és Inter­nazionale-játékos.      – Depresszióba estem, féltem, hogy meghalok. Minden borzalom eszembe jutott, de szerencsére a betegség csak a vastagbélre korlátozódott, nem károsított más szerveket, és eltávolították. Már nincs végbelem és záróizmom, de így is jobb élni, mint meghalni. Kétszer megműtöttek, majd hat hónappal később találtak egy kis foltot a nyakamon is, azt is kezelték heti egyszer sugárterápiával. Folyamatosan ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e. Jól érzem magam, szeretnék minél tovább élni.”

Mint emlékezetes, Schillaci a házigazda olasz válogatott keretében csak ötödik számú csatárként kezdte az 1990-es hazai rendezésű világbajnokságot, de miután az első meccsen csereként beállva győztes gólt szerzett Ausztria ellen, előtérbe került, és hat találatával vb-gólkirály lett, csapata pedig bronzérmes, miután Diego Maradona Argentínája ellen elvérzett az elődöntőben. Épp Gianluca Viallit szorította ki a kezdőcsapatból, aki idén januárban halt meg rákban. S mivel három héttel korábban ugyancsak daganatos betegségben elhunyt az ugyanehhez a korosztályhoz tartozó szerb Szinisa Mihajlovics, aki viszont szintén hosszú időn át Olaszországban játszott, a sajtó felkapta a kilencvenes évek egy másik válogatott sztárja, Dino Baggio szavait, aki szerint annak idején olyan sok elvileg legális, ugyanakkor ismeretlen eredetű teljesítményfokozó szert kaptak, hogy azok állhatnak a sok rákos megbetegedés mögött.

Nyilván Salvatore Schillaci esete is erősítheti Dino Baggio – aki kivizsgálást követelt – gyanúját, a vb-gólkirály azonban óvatos.

„Bármit vettünk be, amit adtak, az orvosi ellenőrzés alatt állt   – fogalmazott a Corriere della Serának.   – Hogy a megbetegedések azzal lennének összefüggésben? Nem hiszem, nem akarom elhinni, remélem, nem így van, hinni akarok az orvosokban.”    
Legfrissebb hírek

„Már villát is vett a városban” – a Napoli elnöke De Bruyne szerződtetéséről

Olasz labdarúgás
2025.05.26. 20:55

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2025.05.25. 23:00

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Conte: Nagyon nehéz Nápolyban trófeákat nyerni, de ezek a játékosok három év alatt kétszer is megcsinálták

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 09:55

Ismét Nápolyba került a scudetto!

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 22:50

Serie A: gólképtelen csatárai miatt szenved az Inter

Olasz labdarúgás
2025.05.23. 08:21

Visszavonul a világ- és Európa-bajnok kapus

Olasz labdarúgás
2025.05.20. 08:23

Serie A: nem lesz leállás a téli ünnepi időszakban

Olasz labdarúgás
2025.05.19. 15:29
Ezek is érdekelhetik