Serie A: Dybala akár egy hónapos eltiltást is kaphat – sajtóhír

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.02.22. 20:22
null
Dybala akár egy hónapos eltiltást is kaphat (Fotó: Getty Images)
Ahogy arról beszámoltunk, a Juventustól 15 pontot levontak különböző szabálytalanságok miatt. Paulo Dybalát, a torinói klub korábbi, a Roma jelenlegi játékosát másfél órán át hallgatta ki a Guardia di Finanza. A La Repubblica szerint Dybala akár egy hónapos eltiltást is kaphat.

 

Az argentin támadó azon Juventus-játékosok közé tartozott, akik a Covid-járvány alatt beleegyeztek abba, hogy négy havi bérükről lemondanak. Dybalát és más játékosokat azonban azzal gyanúsítanak, hogy legalább háromhavi fizetést így is megkaptak, ami ellentétes a sporttörvénykönyv 31. cikkével, amely szerint a játékosok és a klubok nem állapodhatnak meg a szövetségi szabályokon kívüli kompenzációról.

A Guardia di Finanza (olasz pénzügyőrség) Torinóból utazott Rómába, hogy másodszor is kihallgassa Paulo Dybalát. A nyomozók úgy gondolják, hogy a 29 éves játékos hárommillió eurót kapott kártérítésként, miután a Juventus tavaly nem hosszabbította meg a szerződését. A Juve ezt az összeget a pénzügyi mérlegben a kockázati céltartalék között tüntette fel.

Ha Dybalát a vizsgálat után bűnösnek ítélik, akkor egy hónapos eltiltást is kaphat. A Corriere dello Sport azt írja, hogy Dybala együttműködő volt, és minden kérdésre válaszolt.

A szankció minden olyan játékost érintene, aki a szóban forgó két szezonban a Juventusnál vitatott szerződést írt alá. Ebbe a csoportba tartozik többek között Leonardo Bonucci, Danilo, Alex Sandro, Juan Cuadrado, Federico Chiesa és Adrien Rabiot is. Azt egyelőre nem tudni, a szövetségi ügyészség kiterjeszti-e a vizsgálatokat az egyes játékosokra is.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Napoli 23 20 2 1 56–15 +41 62
2. Internazionale 23 15 2 6 44–27 +17 47
3. Roma 23 13 5 5 30–19 +11 44
4. Milan 23 13 5 5 39–30 +9 44
5. Lazio 23 12 6 5 39–19 +20 42
6. Atalanta 23 12 5 6 42–26 +16 41
7. Juventus 23 14 5 4 36–17 +19 32
8. Bologna 23 9 5 9 30–33 –3 32
9. Torino 23 8 7 8 24–25 –1 31
10. Udinese 23 7 9 7 31–28 +3 30
11. Monza 23 8 5 10 28–31 –3 29
12. Empoli 23 6 10 7 22–29 –7 28
13. Lecce 23 6 9 8 24–26 –2 27
14. Fiorentina 23 6 7 10 24–30 –6 25
15. Sassuolo 23 6 6 11 26–35 –9 24
16. Salernitana 23 5 6 12 25–44 –19 21
17. Spezia 23 4 7 12 19–39 –20 19
18. Verona 23 4 5 14 20–34 –14 17
19. Sampdoria 23 2 5 16 11–38 –27 11
20. Cremonese 23 9 14 17–42 –25 9
Pontlevonások: Juventus 15 pont

 

Legfrissebb hírek

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Thiago Mottát meneszthetik, korábbi Juventus-játékos ülhet le a kispadra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 13:53

Paulo Dybala évadjának vége

Olasz labdarúgás
2025.03.20. 14:01

Ultimátumot kapott Thiago Motta a Juventus vezérkarától – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 11:18

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Nagyon nem megy a Juventusnak, amely az Atalanta után a Fiorentinától is jókora pofont kapott

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 20:04

Meglepően egyoldalú meccsen páholta el a Bologna a Laziót; győzött a Roma

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 17:58
Ezek is érdekelhetik