Al-Naszr: egy hónapra eltilthatják Cristiano Ronaldót – sajtóhír

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.26. 18:51
null
Cristiano Ronaldo alighogy bemutatkozott Szaúd-Arábiában, máris eltilthatják (Fotó: Getty Images)
Egy hónapos eltiltásra számíthat az Al-Naszr legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo, amennyiben bebizonyosodik, hogy érintett a Juventus pénzügyi botrányában – a portugál csatáron kívül 22 másik labdarúgót is vizsgálnak.

 

Finoman szólva sem a legszebb napjait éli az olasz élvonalban szereplő Juventus, amelytől a Szövetségi Fellebbviteli Bíróság 15 pontot vont le a játékosigazolások szabálytalan elszámolása miatt. A klub volt vezetőit – köztük Andrea Agnellit és Pavel Nedvedet – már eltiltották, ám könnyen lehet, hogy az érintett futballistákra is ez vár.

A forrás úgy tudja, hogy összesen huszonhárom játékost vizsgálnak bűnrészesség gyanújával – köztük a már az Al-Naszrban légióskodóCristiano Ronaldót is. Azok a labdarúgók, akikről bebizonyosodik, hogy tudtak az ügyről, egy hónapos eltiltásra számíthatnak, függetlenül attól, hogy melyik országban és klubban szerepelnek jelenleg.

Mint írtunk már róla, a vád szerint néhány játékos esetében a valós értéküknél sokkal magasabb árat határoztak meg, hozzásegítve őket, hogy a megengedettnél lényegesen nagyobb fizetésük és nagyobb teljesítménybónuszuk legyen.

Legfrissebb hírek

„Azt mondta, siuuu!” – Cristiano Ronaldo eljegyezte párját, Georgina Rodríguezt

Minden más foci
2025.08.12. 08:05

„Szaúd-Arábiában nincs alkohol...” – új edzője üzent Joao Félixnek

Minden más foci
2025.08.08. 09:36

Cristiano Ronaldo mesterhármassal folytatta a felkészülést, portugál csapat ellen

Minden más foci
2025.08.08. 09:15

A pénz beszélt: az Al-Naszr bemutatta Joao Félixet

Minden más foci
2025.07.29. 15:34

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

Távozhat az FC Barcelona alelnöke: Szaúd-Arábiába tart Ronaldóékhoz

Spanyol labdarúgás
2025.07.28. 11:08

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.27. 10:25

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05
Ezek is érdekelhetik