Serie A: már az Inter elnöke is azon poénkodik, mennyire nincs pénze a klubnak – videó

Vágólapra másolva!
2022.12.21. 19:05
null
Steven Csang szerint euróra szükségük lesz (Fotó: Getty Images)
Megtartotta éves karácsonyi összejövetelét az olasz bajnokságban szereplő Internazionale, az esemény során a klub elnöke, Steven Csang elég érdekes üzenetet címzett a vendégeknek.

 

„Majd ha mentek el, kérlek titeket, hogy hagyjatok 5 eurót az ajtó előtt, amit felhasználhatunk a téli átigazolási időszakban. Nagy szükségünk van rá” – fogalmazott angolul az Inter elnöke, Steven Csang, azon poénkodva, hogy a klub nem éppen a legjobb anyagi helyzetben van.

Piero Ausilio, milánói fekete-kékek sportigazgatója nehezményezte, hogy Csang nem olaszul szólt a vendégekhez és ezt meg is jegyezte, miután kivette a kezéből a mikrofont: „Tudom, hogy már 7 éve vagy itt és még mindig nem beszélsz olaszul. Mi a fene, beszélj olaszul! ”

Az Inter a koronavírus-járvány és az azt követő gazdasági válság óta problémákkal néz szembe, korábban pedig az is felmerült, hogy a jelenlegi elnöknek el kell adnia a klubot.

 

Legfrissebb hírek

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

Az Inter és a Milan megvette a San Sirót, felújítás 2031-ig

Olasz labdarúgás
2025.09.17. 11:58

Kispadra szorulhat a Bajnokok Ligája-elődöntő hőse

Olasz labdarúgás
2025.09.15. 18:07

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 19:59

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11
Ezek is érdekelhetik