Serie A: Tavaly nem érdemeltünk győzelmet, most fordítva történt – Inzaghi

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.11.07. 13:16
null
Inzaghi és Allegri a mérkőzés előtt (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 13. fordulójának záró találkozóján a Juventus hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Internazionalét. Mindkét csapat vezetőedzője az idei év utolsó két mérkőzésének fontosságára hívta fel a figyelmet.

„Megvoltak a lehetőségeink és nagyon jó első félidőnk volt. Tavaly nyertünk itt, amit talán nem érdemeltünk meg, most fordítva történt. Fáj a vereség, ezeken a meccseken jobban kell játszanunk. Taktikailag és mentálisan is fejlődnünk kell” – mondta Simone Inzaghi a DAZN-nak a mérkőzést követően.

Az olasz tréner hozzátette: „Sok az öt vereség a bajnokságban, talpra kell állnunk ahhoz, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el az év utolsó két meccsén.”

A Juventus edzője, Massimiliano Allegri is a hátralévő két találkozó fontosságára hívta fel a figyelmet: „A rendelkezésre álló játékosok segítik egymást. A személyes célokat félre kell tenni és a csapatra kell koncentrálni, ez kell a Verona és Lazio ellen is.”

Az 55 éves szakembert arról is kérdezték, szerinte mikor lehet Nicolo Fagioli olasz válogatott. „Erről Roberto Mancinit kellene megkérdezni. Annak ellenére, hogy sok kritika éri az olasz válogatottat, úgy gondolom, hogy fényes jövő előtt állunk, érdekes és tehetséges fiatalokkal” – idézi a Football Italia a Juventus edzőjét.

EMLÉKEZTETŐ
OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ
JUVENTUS–INTERNAZIONALE 2–0 (0–0)
Torino,Allianz Stadion. Vezette: Doveri
JUVENTUS: Szczesny – Danilo, Bremer, Alex Sandro – Cuadrado, Locatelli, Fagioli,Rabiot, Kosztics – Miretti (Di María, 81.) – Milik (Chiesa, 73.).Vezetőedző:Massimiliano Allegri
INTER:Onana – Skriniar (Bellanova, 81.), De Vrij, Acerbi – Dumfries (Brozovic, 81.), Barella, Calhanoglu (Correa, 73.), Mhitarjan (Darmian, 81.), Dimarco (Gosens, 73.) – Dzeko, Lautaro. Vezetőedző:Simone Inzaghi
Gólszerző: Rabiot (52.),Fagioli (84.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 13 11 2 32–10 +22 35
2. Milan 13 9 2 2 27–14 +13 29
3. Lazio 13 8 3 2 25– 8 +17 27
4. Atalanta 13 8 3 2 19–10 +9 27
5. Juventus 13 7 4 2 20– 7 +13 25
6. Roma 13 8 1 4 16–12 +4 25
7. Internazionale 13 8 5 25–19 +6 24
8. Udinese 13 6 5 2 21–13 +8 23
9. Salernitana 13 4 5 4 18–19 –1 17
10. Torino 13 5 2 6 13–16 –3 17
11. Fiorentina 13 4 4 5 15–17 –2 16
12. Bologna 13 4 4 5 16–19 –3 16
13. Sassuolo 13 4 3 6 14–18 –4 15
14. Empoli 13 3 5 5 10–17 –7 14
15. Monza 13 4 1 8 13–21 –8 13
16. Lecce 13 1 6 6 10–16 –6 9
17. Spezia 13 2 3 8 11–24 –13 9
18. Cremonese 13 6 7 11–24 –13 6
19. Sampdoria 13 1 3 9 6–23 –17 6
20. Hellas Verona 13 1 2 10 11–26 –15 5

 

Legfrissebb hírek

A ragyogóan sikerült ősz után tavasszal bukdácsolt az MTK

Labdarúgó NB I
22 órája

Euro 2028: komoly kormányzati támogatást kap a kontinenstorna

Minden más foci
23 órája

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 17:23

Simone Inzaghi állítja, nem a pénz miatt választotta az Al-Hilalt

Klub-vb
2025.06.19. 14:57

Okos befektetések, képzett edzők, jó csapatok – felemelkedett a lengyel bajnokság

Minden más foci
2025.06.19. 10:00

Hatodszor rendezték meg a Gőgh Kálmán-emléktornát

Minden más foci
2025.06.18. 18:25

A 39 éves Sergio Ramos fejesére Lautaro Martínez válaszolt, nem tudta legyőzni az Inter a Monterreyt

Klub-vb
2025.06.18. 07:46
Ezek is érdekelhetik