Vb 2022: Mourinho szerint idén már nem lép pályára a Roma argentin sztárja

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.10. 12:50
null
Dybala belesérült a tizenegyesébe (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, az olasz AS Roma argentin támadója, Paulo Dybala megsérült, amikor értékesített egy tizenegyest a Lecce elleni 2–1-re megnyert mérkőzésen. A 28 éves csatár a hírek szerint olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy idén már nem lép pályára, így nagy valószínűséggel kihagyja a katari világbajnokságot is.

Dybala a nyáron ingyen igazolt Rómába a Juventustól, s hamar alapembere lett José Mourinho csapatának, a mostani idényben nyolc mérkőzésen öt gólnál és két gólpassznál jár. Az argentin szerezte a Roma második gólját a Lecce elleni vasárnapi mérkőzésen, amikor a második félidő elején értékesített egy tizenegyest, de a mozdulat közben megsérült és le kellett cserélni.

„Sajnos nem egyszerűen rossz, hanem nagyon rossz a helyzet. Nem vagyok orvos és nem úgy nyilatkozom, hanem a tapasztalataim és a Paulóval való beszélgetésem alapján mondom, hogy nehéz lesz” – mondta Dybala állapotáról José Mourinho, az AS Roma vezetőedzője a DAZN-nek a mérkőzés után, megjegyezve, hogy szerinte Dybala ebben az évben már nem lép pályára, s így vélhetően kihagyni kényszerül a novemberben kezdődő katari világbajnokságot is, amit az argentinok november 22-én Szaúd-Arábia ellen kezdenek.

 

 

SERIE A
9. FORDULÓ

Roma–Lecce 2–1
Cremonese–Napoli 1–4
Torino–Empoli 1–1
Monza–Spezia 2–0
Udinese–Atalanta 2–2
Salernitana–Hellas Verona 2–1

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Milan–Juventus 2–0
Sassuolo–Inter 1–2
Bologna–Sampdoria 1–1


HÉTFŐN JÁTSSZÁK
20.45:
Fiorentina–Lazio (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 9 7 2 22– 7 +15 23
2. Atalanta 9 6 3 14– 5 +9 21
3. Udinese 9 6 2 1 19–10 +9 20
4. Milan 9 6 2 1 18– 9 +9 20
5. Roma 9 6 1 2 12– 9 +3 19
6. Lazio 8 5 2 1 17– 5 +12 17
7. Internazionale 9 5 4 16–14 +2 15
8. Juventus 9 3 4 2 12– 7 +5 13
9. Sassuolo 9 3 3 3 11–10 +1 12
10. Torino 9 3 2 4 8–11 –3 11
11. Salernitana 9 2 4 3 12–14 –2 10
12. Monza 9 3 1 5 9–14 –5 10
13. Fiorentina 8 2 3 3 7– 7 0 9
14. Empoli 9 1 5 3 8–11 –3 8
15. Spezia 9 2 2 5 7–17 –10 8
16. Lecce 9 1 4 4 8–11 –3 7
17. Bologna 9 1 4 4 8–14 –6 7
18. Verona 9 1 2 6 8–17 –9 5
19. Cremonese 9 3 6 7–19 –12 3
20. Sampdoria 9 3 6 5–17 –12 3

 

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
7 órája

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
7 órája

Kihagyja a bajnoki rajtot a Milan sztárja

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 15:24

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 13:34

OLASZ SERIE A 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59
Ezek is érdekelhetik