Serie A: a Juve elhappolta a Pool elől a PSG középpályását – hivatalos

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.31. 18:57
null
Leandro Paredes a Juventushoz került kölcsönbe (Fotó: Fabrizio Romano/Twitter)
Leandro Paredes egy évre az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventushoz került kölcsönbe – áll a klub hivatalos oldalán. Az argentin középpályás iránt sajtóhírek szerint a Liverpool is élénken érdeklődött, de végül a Juve lett a befutó.

 

Az olasz Juventus a 2022–2023-as idényre kölcsönveszi a Paris Saint-Germain argentin középpályását, Leandro Paredest. A 28 éves játékos öt év után tér vissza a Serie A-ba, ahol korábban a Romában és az Empoliban is játszott.

Sajtóértesülések szerint a Juve mellett az angol bajnokságban szereplő Liverpool is szerette volna a soraiban tudni Paredest, aki nem akarta Párizsban folytatni pályafutását. Az üzletben fontos szerepe lehetett Ángel Di Maríának, a Juventus szélsőjének, aki baráti kapcsolatot ápol a klub legfrissebb szerzeményével.

Fabrizio Romano olasz újságíró értesülései szerint a szerződésben vételi opció is szerepel, így ha Paredes beválik, véglegesen is az „Öreg Hölgy” játékosa lehet.

 

Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
1 órája

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
6 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
16 órája

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
22 órája

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 19:58

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03
Ezek is érdekelhetik