Olaszország: felvásárolta a Palermót a Man. Cityt birtokló vállalat

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.07.05. 08:19
null
A City Football Group nyolcvan százalékos részesedést vásárolt a Palermóban (Fotó: palermofc.com)
A Manchester City tulajdonosai megvásárolták az olasz másodosztályba (Serie B) frissen feljutó Palermo FC együttesét – írja a klub hivatalos honlapja. Az olasz klub az elmúlt években anyagi gondokkal küszködött, 2019-ben csődbe ment és a negyedik ligába is visszasorolták. Most a rózsaszín-feketék lettek a City Football Group (CFG) tizenegyedik csapata.

A Manchester Cityt birtokló vállalat, a City Football Group lett a többségi tulajdonos a 2019-ben csődbe menő Palermo együttesében. A vállalat a Goal információi szerint nyolcvanszázalékos részesedést vásárolt a szicíliai klubban, ez pedig nagyjából 13 millió eurójukba került.

A Palermo, amelyben olyan játékosok váltak ismertté – még az idén februárban elhunyt legendás klubelnök, Maurizio Zamparini időszakában –, mint Paulo Dybala, Edinson Cavani vagy Javier Pastore, évek óta anyagi gondokkal küszködik. 2019-ben a negyedosztályba száműzték a palermóiakat, azonban idén júniusban 32 ezer néző előtt harcolták ki a Serie B-be való feljutást és a 2022–2023-as idényt már a másodosztályban kezdhetik meg.

Az új tulajdonosok a vezetőség összetételén nem változtatnak, Dario Mirri marad a klub elnöke. Mirri így nyilatkozott a bejelentést követően: „Nagyon örülünk, hogy a City Football Groupot Palermóban köszönthetjük. Szerettünk volna egy olyan befektetőt találni, aki a futballban kellő tudással rendelkezik ahhoz, hogy előrevigyen minket. Ez pedig a CFG-ben megvan.”

A korábban Olasz Kupa-döntős Palermo lett az első itáliai csapat, amely a CFG tulajdonába került. A szicíliaiak mellett olyan klubok is a társaság kötelékébe tartoznak, mint a Manchester City, a New York City, a Lommel SK vagy a Girona, de van csapatuk Kínában és Japánban is. A City Football Group vásárolta meg a télen az MTK tehetsége, Vancsa Zalán játékjogát is, az egyszeres válogatott támadó az új idényt a belga Lommelnél kezdheti meg.

Legfrissebb hírek

Buffon fia Nagy Ádámék ellen mutatkozott be a Serie B-ben

Olasz labdarúgás
2025.03.10. 11:06

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

Nagy Ádám felépült, csapata következő bajnokiján már újra pályára léphet

Olasz labdarúgás
2025.02.25. 17:00

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

A Real Madrid a 300. győzelmét aratta a BL-ben

Minden más foci
2025.02.12. 13:38

Látványos mozdulattal egy kis szerencse is járt – Mbappé gólja a Man. City ellen képeken

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 23:11
Ezek is érdekelhetik