Inter: Lukaku nyilatkozata kiborította a Chelsea-szurkolókat

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 10:06
null
Nem valószínű, hogy Lukakut többé látjuk a Chelsea-ben futballozni (Fotó: AFP)
Mint ismert, Romelu Lukaku visszatért az Internazionale labdarúgócsapatához, a támadó a Chelsea kölcsönjátékosaként szerepel a következő idényben az olasz együttesben. A belga csatár legutóbbi interjújában olyan információt árult el, ami nem igazán tetszett a londoni drukkereknek.

Tavaly nyáron mindenki Lukaku megváltásáról beszélt, aki az Interben nyújtott remek teljesítményének köszönhetően újabb esélyt kapott, hogy egykori klubjában, a Chelsea-ben bizonyítson. A londoniak annyira bíztak a belga csatárban, hogy 97.5 millió fontot fizettek érte, s szinte mindenki biztos volt a sikertörténetben.

Csakhogy nem így alakult: Lukaku nem igazán tudott beilleszkedni Tuchel együttesébe, s rövid időn belül a német szakemberrel is megromlott a kapcsolata, miután a csatár nyíltan kritizálta a csapat játékrendszerét.

A gólok sem jöttek a támadónak: 26 Premier League-mérkőzésen mindössze nyolc gólig jutott. A gyenge forma mellett Lukaku nem egyszer bókolt az Internek, amivel sok Chelsea-drukkernél kihúzta a gyufát.

Miután hivatalossá vált a milánói klubba való visszatérése, egy interjú keretein belül beszélt arról, hogy valójában az egész idény során kapcsolatban állt az olaszok vezetőedzőjével.

„A mögöttünk hagyott kiírásban végig tartottam a kapcsolatot Simone Inzaghival. Azt gondolom, jól bánik a játékosokkal, én pedig csak a legjobbamat akarom nyújtani a klubnál – mondta Lukaku.


Ezt követően azzal is kérkedett, hogy ő bizony nem adta el a milánói otthonát, amikor a Chelsea-be igazolt – ennyire jól érezte magát az Internél.

Természetesen néhány angol rajongó nem vette jó néven, hogy Lukaku továbbra sem mutat sok tiszteletet a Chelsea iránt. A SportBible össze is gyűjtött néhány tweetet.

„Szóval Lukaku végig tartotta a kapcsolatot Inzaghival, amíg Londonban volt. Ezen a ponton a Chelsea-nek akkor is meg kell szüntetnie a szerződését, ha az Inter nem akarja majd megvásárolni jövőre.”

„Lukaku talán a klub történetének legrosszabb igazolása, még Zappacosta is többet ért.”

„Épp most néztem meg Lukaku interjúját az Internél. Valaki emlékeztesse már, hogy csak kölcsönben van ott, s még mindig a Chelsea játékosa!”

 

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
5 órája

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
7 órája

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57

Az újoncrangadón szerezte meg első győzelmét a Pisa

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 22:45

Paolo Vanoli lett a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 16:07

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Daniele De Rossi vette át a Genoa irányítását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.06. 14:09
Ezek is érdekelhetik