Serie A: pontegyenlőség esetén bajnoki döntőt játszanak

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.06.28. 19:54
Címkék
A következő szezontól döntőt rendeznek az olasz labdarúgó-élvonalban, ha az idény végén két csapat azonos pontszámmal végez a tabella élén.

Az olasz szövetség (FIGC) keddi bejelentése szerint ha a finálé döntetlenre végződik, nem lesz hosszabbítás, azonnal tizenegyespárbaj következik.

Korábban csak egyszer rendeztek döntőt a Serie A-ban, 1964-ben Rómában a Bologna 2–0-ra legyőzte az Internazionalét, ezzel megszerezte hetedik, egyben eddigi utolsó bajnoki címét.

Ha három vagy több csapat végez ugyanannyi ponttal az élen, akkor az egymás ellen szerzett pontjaik száma, illetve a gólkülönbség rangsor, és az így kialakuló minitabella első két helyezettje mérkőzik meg egymással.

A szövetség elnöke, Gabriele Gravina kijelentette, támogatja, hogy a scudetto a jövőben minden idény végén egy mérkőzésen dőljön el, hogy izgalmasabb legyen a bajnokság.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik