Juventus: a távozó Chiellini Észak-Amerikában folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.06.13. 15:32
null
Chiellini búcsút intett Torinónak (Fotó: AFP)
Hivatalos Twitter-oldalán jelentette be Giorgio Chiellini, a Juventustól 17 év után távozó 37 éves védő, hogy a következő idénytől az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban, az MLS-ben szereplő Los Angeles FC csapatánál folytatja pályafutását, s a hátvéd posztját később új klubja is megosztotta.

A 117-szeres olasz válogatott védő egy évre szóló szerződést írt alá új klubjával, a 2018-ban alapított Los Angeles FC-vel.

„Új fejezet kezdődik az életemben és a pályafutásomban és hálás vagyok a Los Angeles FC-nek ezért a lehetőségért. Hálás vagyok az elmúlt hosszú évekért a Juventusnak, de most már várom, hogy új trófeákat gyűjtsünk be az LAFC-vel” – fogalmazott Chiellini

A Los Angeles-i csapat egyébként a 37 éves olasz bekk szerződtetésével új útra lépett, hiszen eddig kerülték az Európából pályafutásuk vége felé levezetni az MLS-be érkező játékosok szerződtetését és inkább fiatal játékosokra fordította a figyelmét.

Chiellini 9 olasz bajnoki címet, 5 Olasz Kupát nyert a Juventusszal, s tagja volt a 2020-as Európa-bajnokságot megnyerő az olasz válogatottnak, amelyben június 1-én, Argentína ellen játszott utoljára, 117. alkalommal.

 


 

Legfrissebb hírek

Hazaigazolt a francia válogatott gólrekordere, Giroud Lille-ben folytatja – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.02. 11:12

Giroud elköszönt a Los Angeles FC-től, Lille-ben folytatja

Francia labdarúgás
2025.06.30. 09:46

Klubvilágbajnokság: a Manchester City csaknem fél évszázadnyi szünet után nyert újra a Juventus ellen

Klub-vb
2025.06.27. 13:05

A Chelsea nyerte a ki-ki meccset, s továbbjutott a Flamengo mögött a klub-vb-n

Klub-vb
2025.06.25. 07:54

A Bayern szögletgólját elvette a VAR, de így is nyertek Kane-ék a Boca ellen

Klub-vb
2025.06.21. 08:23

Klub-vb: berúgta az ajtót az új Chelsea-csatár

Klub-vb
2025.06.17. 12:18

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.16. 22:58

Klub-vb: a végső győzelemre is képes lehet az önbizalomtól duzzadó Chelsea

Klub-vb
2025.06.09. 16:09
Ezek is érdekelhetik