Inter: az Ajax-támadó ügynökével egyeztettek – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2022.03.16. 10:14
null
Haller az Inter célkeresztjében (Fotó: AFP)
A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint az Internazionale szeretné megszerezni Sébastien Hallert. Az elefántcsontparti válogatott játékos ügynöke állítólag már találkozott is a klub képviselőivel Milánóban.

A lap úgy tudja, az Ajax nyitott lenne Haller eladására, ám legalább 35 millió eurót szeretne kapni a 27 éves csatárért. A Franciaországban született, ám 2020-ban az elefántcsontparti felnőttválogatottat választó játékos szintén szívesen kipróbálná magát az olasz élvonalban – teszi hozzá a Gazzetta. Egyedül csak az tűnik kérdésesnek, hogy a kínai tőkekivonás óta nem a legrózsásabb anyagi helyzetben lévő milánóiaknak honnan lesz meg a szükséges pénzük a transzferhez.

Az egyik lehetőség Lautaro Martínez eladása, az argentin támadóért korábban a Barcelona és több angol élcsapat is bejelentkezett, legutóbb például a Liverpool és a Manchester United érdeklődéséről lehetett olvasni a szigetországi sajtóban.

Ami Hallert illeti: karrierje egyik legjobb időszakán van túl, a holland élvonalban 23 meccsen 19 gólnál és hét gólpassznál jár, a Bajnokok Ligájában nyolc találkozón 11-szer volt eredményes (igaz, a Benfica elleni kedd esti nyolcaddöntő-visszavágón ő is tehetetlen volt).

A támadó anno az Auxerre akadémiáján lett profi játékos, később az Utrecht, az Eintracht Frankfurt, majd a West Ham United futballistája is volt. Karrierje során összesen 85.25 millió eurót fizettek ki érte. Az Ajax 2021 januárjában klubrekordot jelentő 22.5 millió euró ellenében szerezte meg a londoniaktól.

Hallert korábban az FC Barcelonával is összeboronálta a nemzetközi sportsajtó.

Legfrissebb hírek

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

Légiósok
2025.09.02. 00:36

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik