Serie A: nézőszám-korlátozást vezetnek be

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.08. 18:24
null
A 22. és a 23. fordulóban maximum 5000 szurkoló látogathatja a mérkőzéseket (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő húsz klub egyhangúlag megszavazta, hogy a soron következő két fordulóban legfeljebb 5000 néző tekinthessen meg egy mérkőzést a helyszínen az emelkedő koronavírus-fertőzések megfékezése érdekében – írja az MTI.

 

Az olasz kormány jelenleg is érvényben lévő döntése értelmében a stadionok a befogadóképességük 50 százalékáig használhatók, de a Serie A egyesületeinek döntése ezt felülírja és jóval alacsonyabb létszámot engedélyez.

Az érintett két forduló a bajnokság 22. és 23. köre, azaz a jövő hétvégén, valamint a január 21-23. között sorra kerülő találkozók.

A vasárnapi 21. fordulóban még a stadionok kapacitásának 50 százaléka használható, ahogyan a szerdai olasz Szuperkupán, az Internazionale–Juventus összecsapáson a milánói San Siro is a befogadóképességének feléig lesz megtölthető szurkolókkal.

A Serie A előző fordulójában négy mérkőzést kellett törölni a helyi egészségügyi hatóságok döntése értelmében, a vasárnapra kiírt Cagliari–Bologna és Udinese–Atalanta összecsapásokat biztosan elhalasztják. A Torino–Fiorentina meccset nagy valószínűséggel hétfőn rendezik vasárnap helyett.

A Serie A-ban szereplő csapatok játékosai és szakmai stábtagjai között csaknem 100 koronavírusteszt hozott pozitív eredményt az elmúlt hetekben. A nézőknek a stadionokban kötelező az FFP2-es arcmaszkok viselete.

Legfrissebb hírek

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 19:58

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik