Roma: portugál válogatottat vettek kölcsön

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.13. 13:52
null
Sergio Oliveirát nyáron akár végleg megvásárolhatják a Portótól a rómaiak (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma a hivatalos oldalán jelentette be, hogy opciós joggal fél évre kölcsönvette az FC Portótól a portugál válogatott középpályását, Sérgio Oliveirát.

 

A 29 éves, 13-szoros portugál válogatott Sérgio Oliveira – aki a részben magyar rendezésű Európa-bajnokságon is képviselte hazáját – az FC Porto saját nevelésű játékosa. Fiatalkorában többször is kölcsönadta a játékost az FCP, 2013-ban még el is engedte ingyen a Pacos Ferreirához.

Érezhették a portugálok, hogy rossz döntést hoztak, hiszen két évvel később 1 millió euró fejében visszavásárolták, majd 2017-ben a Nantes-nak, 2019-ben pedig a PAOK-nak újfent kölcsönadták. Látszik, hogy Oliveira pályafutását meghatározták a kölcsönszerződések, éppen a Roma vethet véget ennek, már ha a nyáron élni fog az opciós vásárlási jogával.

„A Roma mindig valódi érdeklődést mutatott felém. Érkezésem után azonnal segíteni szeretnék a csapaton, hogy együtt elérhessük a kitűzött célokat” – mondta a rómaiaknak adott első interjújában Sérgio Oliveira.

Nem biztos, hogy a „farkasok” egyik legnagyobb riválisa, a Juventus repes örömében a portugál szerződtetését látva. Emlékezetes, hogy az elmúlt BL-idényben Oliveira duplával járult hozzá a Porto Juve elleni továbbjutásához.

A Romával kapcsolatos hír még, hogyBorja Mayoralés Gonzalo Villarkölcsönbe a Getaféhoz került.


Legfrissebb hírek

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.20. 20:00

Győrben folytatja karrierjét Megyeri Balázs – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 13:15

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 09:31

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.06.19. 17:31

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 17:23

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Távozott az Ajaxtól Kovács Bendegúz, Hollandián belül váltott

Légiósok
2025.06.18. 13:58
Ezek is érdekelhetik