Olasz Kupa: a sírból jött vissza az Inter, ott van a nyolc között

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.01.19. 23:39
null
Stefano Sensi a győztes gólját ünnepli (Fotó: Getty Images)
Majdnem megszületett a labdarúgó Olasz Kupa idei nyolcaddöntőjének legnagyobb meglepetése, hiszen az esős szerda este mérkőzésének 90. percében az Empoli még vezetett az Internazionale otthonában – aztán mégis a hazaiak jutottak tovább, hosszabbítást követően.

 

Nem indult jól a meccs az Inter számára, hiszen Carlos Correát már az 5. percben le kellett cserélni. Viszont az argentin helyére beküldött Alexis Sánchez gyorsan akklimatizálódott: a 13. percben Denzel Dumfries jobb oldali beadásából befejelte a vezető gólt. A GÓL ITT!

Előnyük birtokában a meglehetősen tartalékosan felálló milánóiak kissé belealudtak a meccsbe, mondhatni, érett az egyenlítő gól, és a 61. percben Nedim Bajrami lövéséből meg is született. Sőt: a 75. percben Patrick Cutrone fejese után a labda előbb a lécre, onnan Ionut Radu kapus lábára, majd a hálóba pattant – vezetett az Empoli! AZ ÖNGÓL ITT!

A már korábban becserélt Hakan Calhanoglu, Ivan Perisic és Nicolo Barella után, a második vendéggólt követően Edin Dzeko is pályára lépett a hazaiaknál, és a 91. percben ő fejelte le a labdát úgy, hogy arra rádőlve Andrea Ranocchia akrobatikus mozdulattal bevághassa az Intert megmentő egyenlítő gólt. A GÓL ITT!

A fekete-kékek lélektani előnyben vágtak neki a hosszabbításnak, és annak első játékrésze végén Stefano Sensi – ő a ráadásban érkezett a kispadról – nagy lövéssel már őket juttatta vezetéshez. A GÓL ITT!

Az Empolinak nem maradt ereje még egyszer talpra állni; az Inter jutott tovább, és a negyeddöntőben a Roma–Lecce csata győztese ellen folytatja.

OLASZ KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, szerdai mérkőzések
Internazionale–Empoli 3–2
(A. Sánchez 13., Ranocchia 90+1., Sensi 104., ill. Bajrami 61., Radu 76. – öngól) – hosszabbítás után
Korábban
Sassuolo–Cagliari 1–0
(Harrui 18.)
A további program
Csütörtök
21.00:
Roma–Lecce (Tv: Sport1)

Korábban játszották
Milan–Genoa 3–1
– hosszabbítás után
Napoli–Fiorentina 2–5
– hosszabbítás után
Atalanta–Venezia 2–0
Juventus–Sampdoria 4–1

Lazio–Udinese 1–0 – hosszabbítás után

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Juventus–Sassuolo
Fiorentina–Atalanta
Milan–Lazio
Roma/Lecce–Internazionale
A mérkőzéseket február 8–10-én játsszák le.

Legfrissebb hírek

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
22 órája

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
23 órája

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:52

Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:18

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:28

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:39

Egy helyen változott a Barca kezdője, Simone Inzaghi nem módosított a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 19:49

Cassano: Akár BL-t nyer az Inter, akár nem, az idénye akkor is kudarc

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 18:45
Ezek is érdekelhetik