Serie A: menesztették Ribéryék edzőjét

nemzetisport.hu  nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.17. 20:19
null
Castori a harmadik menesztett edző ebben az idényben az olasz élvonalban (Fotó: AFP)
Fabrizio Castorit vasárnap menesztették az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) sereghajtó Salernitana vezetőedzői posztjáról, utódja Stefano Colantuono lett – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A Franck Ribéryt is foglalkoztató újonc csupán négy pontot szerzett a Serie A első nyolc fordulójában, a klubvezetők ezért döntöttek az edzőváltás mellett. A csapat szombaton 2–1-re kikapott az ugyancsak újonc Spezia otthonában, jövő szombaton pedig az Empolit fogadja.

Az MTI felidézi, Castori a harmadik edző a Serie A-ban, akit menesztettek ebben a szezonban, miután a Hellas Verona és a Cagliari szeptemberben elbocsátotta Eusebio Di Francescót, illetve Leonardo Semplicit.

A Salernitana vasárnap este bejelentette, hogy Stefano Colantuono veszi át az együttes irányítását. Az 58 éves tréner 2017 decembere és 2018 decembere között már volt a csapat vezetőedzője, távozása óta nem tevékenykedett más klubnál – írta az MTI.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

Légiósok
2025.09.02. 00:36

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08
Ezek is érdekelhetik