Serie A: ilyet látott már? Vizespalackkal a kezében lőtt gólt a válogatott támadó – videó

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.09.26. 11:18
Nem mindennapi módon, vizespalackkal a kezében lőtt gólt Mattia Destro, a Genoa nyolcszoros olasz válogatott labdarúgója a Veronának a két csapat szombati olasz bajnoki mérkőzésén (3–3). A 30 éves támadó a meccs után a találata körülményeiről mesélt a Sky Italiának.

„Görcsöt kaptam és fáradt voltam, nem tudtam, hova dobjam a palackot, ezért a kezemben tartottam” – elevenítette fel a történteket Destro, aki ugyan a 85. percben előnyhöz juttatta kétgólos hátrányból felálló csapatát, ám a vendégek Nikola Kalinic révén a hosszabbításban egyenlítettek, így mindkét alakulat egy ponttal gazdagodott.


Destro egyébként mostanság jó formának örvend, ebben a bajnoki idényben az eddigi négy meccsén összesen négy gólt szerzett.

OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ
Genoa–Hellas Verona 3–3 (Criscito 77., 80. – az elsőt 11-esből, Destro 85., ill. Simeone 8., Barak 49. – 11-esből, Kalinic 90+1.)

Mattia Destro a gólöröméhez már nem vitte magával a vizespalackot (Fotó: Getty Images)
Mattia Destro a gólöröméhez már nem vitte magával a vizespalackot (Fotó: Getty Images)
Legfrissebb hírek

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
9 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
21 órája

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
Tegnap, 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Nézze meg a gólokat, amelyekkel a magyar válogatott legyőzte Örményországot

Magyar válogatott
2025.10.11. 19:42

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00
Ezek is érdekelhetik