Serie A: szerencsés góllal szerzett három pontot a Milan

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.08.23. 22:49
null
Brahim Díaz gólja három pontot ért a Milannak (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) nyitó fordulójának utolsó játéknapján a Milan idegenben 1–0-ra legyőzte a Sampdoriát, a pedig Cagliari 2–2-t játszott a Speziával.

Brahim Díaz némiképp szerencsés góljával szerezte meg a vezetést a Milan a 9. percben: Davide Calabria beadása után Díaz 12 méterről nem helyezte túl jól a labdát, ám a kapus, Emil Audero nagyon rosszul ért bele, és a hálóba pattant róla. Díaznak ez volt az ötödik találata az olasz élvonalban, és mindegyiket idegenben játszott mérkőzésen szerezte.

Mint később kiderült, ez volt az egész mérkőzés egyetlen találata, tehát a Milan három ponttal kezdte a bajnokságot.

A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy Manolo Gabbiadini, a Sampdoria támadója súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a 71. percben, de az állapotáról a mérkőzés végéig nem érkezett hír.

Díaz gólja

Szintén hétfőn játszották a Cagliari–Spezia találkozót, amelyen a vendégek 2–0-ra is vezettek már, de a vége 2–2 lett. A hazaiaknál Joao Pedro duplázott, ezzel 60 gólnál jár már az olasz élvonalban, amivel megelőzte az 58-ig jutó brazil Ronaldót.

OLASZ SERIE A
1. FORDULÓ
Sampdoria–Milan 0–1
(B. Díaz 9.)
Cagliari–Spezia 2–2 (J. Pedro 62., 66. – a másodikat 11-esből, ill. Gyasi 7., Bastoni 58.)
Korábbi eredmények:
Bologna–Salernitana 3–2 (Da Silvestri 59.,77., Arnautovic 75., ill. Bonazzoli 52. – tizenegyesből, Coulibaly 70.)
Udinese–Juventus 2–2 (Pereyra 51. – tizenegyesből, Deulofeu 83., ill. Dybala 3., Cuadrado 23.)
Roma–Fiorentina 3–1 (Mhitarjan 26., Veretout 64.,80., ill. Milenkovics 60.)
Napoli–Venezia 2–0 (Insigne 62., Elmasz 73.)

Internazionale–Genoa 4–0 (Skriniar 6., Calhanoglu 14., Vidal 74., Dzeko 88.)
Verona–Sassuolo 2–3
(Zaccagni 71., 90. – az elsőt 11-esből, ill. Raspadori 32., Djuricsics 51., Hamed Traoré 77.)
Empoli–Lazio 1–3
(Bandinelli 4., ill. Milinkovics-Szavics 6., Lazzari 31., Immobile 41. – 11-esből)
Torino–Atalanta 1–2 (Belotti 79., ill. Muriel 6., Piccoli 90+3.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 1 1 4–0 +4 3
2. Roma 1 1 3–1 +2 3
2. Lazio 1 1 3–1 +2 3
4. Napoli 1 1 2–0 +2 3
5. Sassuolo 1 1 3–2 +1 3
5. Bologna 1 1 3–2 +1 3
7. Atalanta 1 1 2–1 +1 3
8. Milan 1 1 1–0 +1 3
9. Udinese 1 1 2–2 0 1
9. Spezia 1 1 2–2 0 1
9. Juventus 1 1 2–2 0 1
9. Cagliari 1 1 2–2 0 1
13. Verona 1 1 2–3 –1 0
13. Salernitana 1 1 2–3 –1 0
15. Torino 1 1 1–2 –1 0
16. Sampdoria 1 1 0–1 –1 0
17. Fiorentina 1 1 1–3 –2 0
17. Empoli 1 1 1–3 –2 0
19. Venezia 1 1 0–2 –2 0
20. Genoa 1 1 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
2 órája

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
4 órája

Simán megverte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
7 órája

Serie A: Giovanni Simeone vetett véget a Roma veretlenségének

Olasz labdarúgás
10 órája

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 22:48

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
2025.09.13. 19:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29
Ezek is érdekelhetik