Serie A: Mindig is egy leszek közületek – C. Ronaldo elbúcsúzott a Juvétól

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.08.27. 19:38
null
Cristiano Ronaldo a Juventus mezében a 2021-es Olasz Kupa-döntő megnyerését követően (Fotó: AFP)
Mint ismert, Cristiano Ronaldo három év után távozik a Serie A-ban szereplő Juventustól és a Manchester United labdarúgója lesz, karrierje során másodszor. A portugál klasszis az Instagram-oldalán köszönt el a torinóiaktól.  

Pénteken hivatalossá vált, hogy Cristiano Ronaldo távozik a Juventustól, majd pár órával később régi-új klubja, a Manchester United bejelentette a szerződtetését.

A most 36 éves támadó 2018-ban szerződött Torinóba, ahol többek között két olasz bajnoki címet és egy Olasz Kupát nyert a Juvéval, a legutóbbi idényben pedig ő lett a Serie A gólkirálya. Az öt Bajnokok Ligája-győzelemmel rendelkező sztárnak nem jött össze a BL-cím az olaszokkal, erre pedig elköszönő szövegében is utalt.

„A mai napon elbúcsúztam egy nagyszerű klubtól, a legnagyobbtól Olaszországban, az egyik legnagyobbtól egész Európában. A szívemet-lelkemet kitettem a Juventusért, és egész életem során szeretni fogom ezt a várost, Torinót. A szurkolók megbecsültek engem és én próbáltam ezt úgy meghálálni, hogy minden meccsen küzdöttem értük. Ha visszatekintünk erre az időszakra, egyértelmű, hogy nagyszerű dolgokat értünk el. Igaz, nem mindent, amit szerettünk volna, de ez így is egy csodálatos három év volt számomra” – írta Instagram-oldalán Ronaldo.

Végül ezzel zárta gondolatait: „Mindig is egy leszek közületek, a történetem részévé váltatok, és bízom benne, hogy én is beírtam magam a Juventus történelmébe. Olaszország, Juventus, Torino – örökké a szívembe zártalak benneteket.”

 


 

 

 

Legfrissebb hírek

Megújította sikeredzője szerződését a Bologna – hivatalos

Olasz labdarúgás
12 órája

Máshová vezet az út a Heysel-tragédia után, avagy máig kitörölhetetlen a stadionkatasztrófa emléke

Bajnokok Ligája
19 órája

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

A Crystal Palace a csali, a Botafogo a célpont – ez lehet Cristiano Ronaldo jövője?

Minden más foci
2025.05.28. 14:22

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49

„Ez a fejezet lezárult” – Cristiano Ronaldo egy klub-vb-s csapatban folytatja?

Minden más foci
2025.05.27. 06:48

„Már villát is vett a városban” – a Napoli elnöke De Bruyne szerződtetéséről

Olasz labdarúgás
2025.05.26. 20:55

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46
Ezek is érdekelhetik