Milan: a kulcsjátékos sérülésével új középpályásra van szükség

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.13. 13:17
null
Franck Kessié hajlítóizma megsérült, sajtóhírek szerint hosszú kihagyás várhat rá (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) elmúlt idényének második helyezettje, a Milan középpályást kényszerül igazolni, miután egyik kulcsjátékosa, Franck Kessié megsérült a csapat csütörtöki edzésén.

 

A 24 éves Franck Kessié nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Milan hét év után újra a Bajnokok Ligájában szerepeljen – a milánóiak a második helyen végeztek a Serie A 2020–2021-es kiírásában, amihez a belső középpályás 13 góllal és 6 gólpasszal járult hozzá.

Tegnap ugyanakkor szomorú híreket kaptak a „vörös-feketék" drukkerei: az elefántcsontparti válogatott futballistának megsérült a hajlítóizma, és Gianluca Di Marzio szerint hosszú kihagyás vár rá, habár a milánói klub ezt még nem erősítette meg.

Az 55 millió euróra taksált játékos kiválásával a vezetőedző, Stefano Pioli igencsak foghíjas középpályával – a keretben összesen négyen jönnek szóba az adott posztokra, közülük ketten védekező szerepkörben érzik otthonosan magukat, míg a két másik belső középpályás közül Tommaso Pobega eddig nem játszott a felnőttcsapatban, és Rade Krunic sem tartozik a meghatározó emberek közé – kezdheti meg az idényt, azonban a sportújságíró információi szerint a kényszerű helyzet miatt vásárlásra adja a fejét a Milan vezetősége.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
22 órája

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

A Transfermarkt szerint Bősze Levente a Comóhoz igazolt

Légiósok
2025.09.02. 00:36
Ezek is érdekelhetik