Juventus: holland tehetséget vásároltak, majd kölcsönadták

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.31. 15:35
null
Mohamed Ihattaren a Juventushoz szerződött (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 36-szoros bajnoka, a Juventus leigazolta a PSV Eindhoven fiatal tehetségét, Mohamed Ihattarent – derült ki a holland klub hivatalos oldaláról.

 

Mohamed Ihattaren szerződése 2022 nyarán lejárt volna a PSV-nél – amelyben 2019-ben, 16 évesen és 11 hónaposan debütált a Groningen ellen, ezzel a klub negyedik legfiatalabban bemutatkozó játékosa –, így érthető, hogy a holland klub pénzzé akarta tenni a kulcsjátékosának számító 19 éves középpályást, akinek játékjogát (a Transfermarkt információi szerint) 5.5 millió euróért vásárolták meg a „zebrák”.

Ihattaren a PSV saját nevelésű játékosa, a felnőttcsapatban 74 tétmérkőzésen 10 gólt szerzett és 11 gólpasszt adott.

Mohamednek voltak jó és rossz pillanatai is az elmúlt években. Sajnáljuk, hogy elhagyja a csapatot, de természetesen nem álltunk az átigazolása útjába – mondta a PSV-vezető, John de Jong.

A Juventus kedden, a holland utánpótlás-válogatott érkezése előtt már bejelentette régi-új játékosának, Moise Keannek az érkezését.

FRISSÍTÉS: a szintén a Serie A-ban szereplő Sampdoria időközben hivatalos oldalán jelentette be, hogy Ihattarent kölcsönvette a Juventustól.

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
6 órája

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
16 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
19 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
20 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40
Ezek is érdekelhetik