Serie A: 22 év után feljutottak, de lehet, hogy nem indulhatnak el

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.30. 13:18
null
A Salernitana 22 év után szerepelhet újra a Serie A-ban – ha a szövetség is úgy dönt… (Fotó: AFP)
Mint arról május elején beszámoltunk, az Empoli mögött második helyezettként a Salernitana jutott fel az olasz labdarúgó másodosztályból a Serie A-ba – a kiscsapat indulása körül azonban egyelőre sok a kérdőjel.

 

A Salernitana 22 év után harcolta ki ismét az első osztályban való indulás jogát, ám olasz sajtóhírek szerint még közel sem biztos, hogy részt vehet a Serie A 2021–2022-es kiírásában.

Ennek oka az, hogy a klub társtulajdonosa Claudio Lotito, aki a Lazio elnöke és többségi tulajdonosa is, emiatt az összeférhetetlenség miatt le kellene mondania a Salernitanánál betöltött tisztségéről.

A La Gazzetta dello Sport szerint az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) szombat este nyolc óráig adott időt Lotitónak, hogy „megoldja a problémát”.

A Lazio elnöke korábban megpróbálta egy úgynevezett „blind trustnak” – egy olyan befektetési alapnak, amelynek működésére és döntéseire nincsen ráhatással a tulajdonosa – átadni a Salernitanában lévő tulajdonjogát, ám ezt az olasz szövetség nem hagyta jóvá. A sportszervezet a döntését részben azzal indokolta, hogy tilos rokonoknak eladni a klubokban szerzett részesedéseket – Lotitónak pedig éppen ez lehetett a célja az üzlettel.

A 64 éves olasz vállalkozó ügyvédje, Gian Michele Gentile az olasz sportnapilapnak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, Lotito „nem aggódik”, s a kialakult helyzet tisztázásának érdekében mindent megadnak az olasz szövetségnek.

A Football Italia szerint amennyiben mégsem sikerül megoldani a helyzetet, akkor az előző idény „legjobb” kiesője, a Benevento ugorhat be a Salernitana helyére.

Legfrissebb hírek

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
9 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
21 órája

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
Tegnap, 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31

Höjlund: Conte igazi csúcsedző, pont ez kell most nekem

Olasz labdarúgás
2025.10.06. 21:54
Ezek is érdekelhetik