Serie A: 22 év után feljutott az élvonalba a salernói kiscsapat

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.10. 16:48
null
Huszonkét év után újra az élvonalban a Salernitana! (Fotó: AFP)
Az Empoli mögött második helyezettként a Salernitana jutott fel az olasz labdarúgó másodosztályból a Serie A-ba.

 

A salernói együttes a Serie B utolsó, 38. fordulójában 3–0-ra győzött idegenben a kieső Pescara ellen, ezzel megőrizte a tabellán a második helyét azaranyérmes Empoli mögött – és egyébként megőrizte volna akkor is, ha vereséget szenved, mert a harmadik helyezett Monza kikapott a Bresciától.


A Salernitana 22 év után szerepelhet ismét az olasz első osztályban. Legutóbb az 1998–1999-es idényben volt tagja a Serie A mezőnyének, akkor 15. helyezettként esett ki, de hazai pályán legyőzte az Intert, a Romát, a Juventust és a Laziót is. A klub társtulajdonosa Claudio Lotito, a Lazio elnöke, akinek a feljutás eredményeként le kell majd mondania a Salernitánál betöltött tisztségéről – írja a Football Italia.

Az együttes az 1980 óta edzősködő Fabrizio Castori vezetésével jutott vissza a Serie A-ba. Legeredményesebb játékosa ebben az idényben a 13 gólig jutó Gennaro Tutino volt.

A harmadik feljutó helyért rendezendő rájátszásban a Monza, a Lecce, valamint a Venezia, a Cittadella, a Brescia és a Chievo vehet részt. Kiesett a Cosenza, a Reggiana – amely nem összekeverendő a 11. helyen záró Regginával –, a Pescara és Adorján Krisztián előző csapata, a Virtus Entella. A harmadosztályból eddig feljutott a Como, a Perugia és a Ternana.

 


 

Legfrissebb hírek

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
9 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
21 órája

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
Tegnap, 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31

Höjlund: Conte igazi csúcsedző, pont ez kell most nekem

Olasz labdarúgás
2025.10.06. 21:54
Ezek is érdekelhetik