Roma: az idény végén távozik a vezetőedző – hivatalos

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.04. 14:23
null
Fonseca az évad végén távozik (Fotó: Getty Images)
A mostani idény végén távozik az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma vezetőedzői posztjáról Paulo Fonseca.

 

A klub kedden jelentette be ezt, két nappal az előtt, hogy a Roma az Európa-liga elődöntőjének visszavágóján a Manchester Unitedet fogadja. Az első meccset múlt csütörtökön 6–2-re a „vörös ördögök” nyerték meg az Old Traffordon.

A 48 éves portugál szakembernek ez a második idénye az AS Roma élén, korábban hazájában az FC Portót és a Bragát is irányította, 2016 és 2019 között pedig az ukrán Sahtar Doneck trénere volt.

Az olasz fővárosi csapat a Serie A-ban nem szerepel jól, négy fordulóval a sorozat vége előtt csak hetedik a tabellán.

Sajtóértesülések szerint a korábban a Napolit, a Chelsea-t és a Juventust is edző Maurizio Sarri lehet Fonseca utódja Rómában.

 


 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
4 órája

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01
Ezek is érdekelhetik