Serie A: Angliában folytathatja az AC Milan középpályása

Vágólapra másolva!
2021.04.12. 13:08
null
Kessié (balra) szerződéséből még bő egy év van hátra (Fotó: AFP)
A CalcioMercato.com értesülései szerint megakadtak a tárgyalások az AC Milan és Franck Kessié között. A felek március 25-én ültek legutóbb tárgyalóasztalhoz, azóta viszont nem történt előrehaladás. A futballista jelenlegi megállapodása 2022-ig szól a milánóiakkal.

 

Az olasz lap szerint ha nem történik megállapodás, akkor az elefántcsontparti válogatott már a nyáron klubot válthat, és Angliába szerződhet. Az átigazolás azonban nem lesz olcsó, hiszen az értesülés szerint az AC Milan több mint 50 millió eurót szeretne kapni a középpályásért.

Franck Kessié az évad egyik legjobbjának számít a milánóiaknál, hiszen eddig 29 bajnokin tízszer vette be az ellenfelek kapuját és öt gólpasszt osztott ki. Ezzel a teljesítménnyel utolérte Kakát, aki a 2007–2008-as idényben szerzett tíz góljával a piros-feketék történelmének eddigi legeredményesebb középpályása.

Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
13 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
17 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36
Ezek is érdekelhetik