Inter: Conte a Szuperligát és az UEFA-t is bírálta

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 11:15
null
Conte is élesen kritizálta az UEFA-t (Fotó: Getty Images)
Antonio Conte, az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) listavezető Internazionale vezetőedzője a néhány nap alatt meghiúsult európai Szuperligát és az európai szövetséget (UEFA) is bírálta.

 

A korábbi olasz szövetségi kapitány csapata szerdai bajnoki mérkőzése után fejtette ki véleményét a többek között klubja részvételével meghirdetett elitsorozatról. A trénernek leginkább az nem tetszett, hogy a Szuperligában a csapatoknak állandó helyük lett volna.

„A Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is azoknak kell szerepelniük, akik kiérdemlik. A sportnak elsősorban az érdemeken kell alapulnia” – jelentette ki a szakember.

Antonio Conte ugyanakkor a Szuperligát megakadályozó UEFA-t is keményen kritizálta, mert az szerinte nem megfelelően osztja el a sorozatain keresztül a futballba áramló pénzt.

„Az UEFA szervezi a sorozatokat, de csak a pénz kis részét adja a kluboknak, márpedig a csapatokat a mostaninál megfelelőbb mértékben kellene díjazni. A klubok fektetnek be pénzt, az UEFA semmit” – nyilatkozta az 51 éves vezetőedző.

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol és három-három olasz, illetve spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet a legfelsőbb politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. Szurkolói csoportok szintén éles kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben.

Ezek hatására elsőként kedd este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Szerda délutánra az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan lépett vissza, a Juventus pedig ekkor már az ESL megvalósítását bizonytalannak értékelte. Az alapító klubok közül így csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott hivatalosan az álláspontján a Szuperligát illetően, melynek a tervek szerint 15 állandó, illetve öt további résztvevője lett volna.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
12 órája

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

A Man. City sztárja: Képmutatás lett volna megtapsolni a Liverpoolt...

Angol labdarúgás
2025.08.15. 07:48

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00
Ezek is érdekelhetik