Serie A: elutasították a Roma fellebbezését, tényleg vesztett egy pontot

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.03.16. 09:40
null
Diawara nevét rossz helyre írták a nevezési listán… (Fotó: AFP)
Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elutasította az AS Roma labdarúgócsapatának fellebbezését, így érvényben marad a korábbi ítélet, mely szerint Amadou Diawara jogosulatlanul szerepelt a Hellas Verona elleni összecsapáson – adott hírt a Magyar Távirati Iroda.

 

A római együttes még a Serie A szeptember 19-i nyitó fordulójában játszatta jogosulatlanul Diawarát, akinek neve nem szerepelt a szezonrajtra leadott felnőttkeretben. A mérkőzésen így hiába született 0–0-s döntetlen, az olasz szövetség később 3–0-val a Veronának adta a találkozó három pontját – idézte fel az MTI.

A Roma minden lehetséges fórumon megtámadta az ítéletet, amelyet most a legfőbb olaszországi döntéshozó szerv, a CONI is helyben hagyott.

A távirati iroda hozzátette, a 23 éves középpályást vélhetőleg figyelmetlenségből nem tüntették fel a felnőttfutballisták között, nevét az U22-es névsorban adták le annak ellenére, hogy a kora miatt ott már nem szerepelhetett. Diawara kezdőként 89 percet töltött a pályán.

A fővárosi klub így továbbra is 50 pontos és a hatodik helyen áll az olasz élvonalban – írta az MTI.

 

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
14 órája

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
17 órája

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57

Az újoncrangadón szerezte meg első győzelmét a Pisa

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 22:45

Paolo Vanoli lett a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 16:07

Daniele De Rossi vette át a Genoa irányítását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.06. 14:09

Pioli nem akart lemondani, kirúgta őt a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.04. 12:37
Ezek is érdekelhetik