Serie A: a Cagliari harmadszor is megszerezte Nainggolant

Vágólapra másolva!
2021.01.01. 12:18
null
Nainggolan visszatér a Cagliarihoz (Fotó: AFP)
Szeretné újra átélni a játék örömét Radja Nainggolan, a Cagliari korábbi belga válogatott labdarúgója – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A 32 éves középpályás az elmúlt néhány hónapot az Internazionale kötelékében töltötte, de nem volt számára sikeres ez az időszak. A szardíniai klub – amelyben korábban már két szakaszban futballozott – kölcsönbe szerezte meg őt az idény végéig.

Az MTI felidézi, Nainggolan éppen ennél az együttesnél kezdte olasz élvonalbeli pályafutását 2010-ben, majd 2014-ben az AS Romához került, ahol a Cagliari mostani edzője, Eusebio Di Francesco irányításával játszott. Az Interhez 2018-ban szerződött, ez a váltás azonban nem alakult jól a számára. A Cagliari már az előző teljes szezonra is kölcsön vette őt, és visszatérve mindössze négy bajnoki mérkőzésen lépett pályára az Antonio Conte irányította milánóiaknál.

„Azért vagyok itt, hogy újra felfedezzem a játék élvezetét, amelytől megfosztottak az idény első felében” – idézte az MTI a 30-szoros belga válogatott játékost, aki a nemzeti csapattól azután búcsúzott el, hogy nem került be a 2018-as világbajnoki keretbe.

Legfrissebb hírek

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
5 órája

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
11 órája

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
14 órája

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 19:58

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

A második félidőben felőrölte ellenfelét a Cagliari az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 20:25

Az AC Milan és az Inter megállapodást kötött az új stadionról

Olasz labdarúgás
2025.09.23. 16:56
Ezek is érdekelhetik