Serie A: a Milan edzője meggyógyult, a Fiorentináé megfertőződött

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.02. 18:15
null
Prandelli is elkapta a koronavírust (Fotó: AFP)
Stefano Pioli kigyógyult a koronavírus-fertőzésből, így csütörtökön már ismét ő ülhet az olasz bajnokságban éllovas AC Milan labdarúgócsapatának kispadján.

Az 55 éves szakembernek több mint két hete lett pozitív a koronavírustesztje, de együttese nélküle is remekelt, megnyerte mindkét bajnoki találkozóját, valamint döntetlent játszott az Európa-ligában.

Pioli csütörtökön a vendég Celtic elleni El-mérkőzésen tér vissza.

Egy másik olasz együttes, a Fiorentina pedig éppen most veszítette el a trénerét, mivel Cesare Prandelli megfertőződött a koronavírussal. A 63 éves tréner alig egy hónapja írt alá másodszor a firenzei gárdához, amely a vezetésével elvesztette az első két összecsapását

Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
1 órája

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
5 órája

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

Felkészülés: döntő volt a Chelsea villámrajtja, Modric debütált a Milanban, Dortmundban győzött a Juve

Minden más foci
2025.08.10. 18:04

Ez a transzfer már összejön, a Milantól igazol a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.08.09. 18:56

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

A kieső csapatok játékosainak fizetése automatikusan negyedével csökken Olaszországban

Olasz labdarúgás
2025.08.06. 15:46

Rossi figyelmezteti a Fiorentinát, ne becsülje le a Paksot

Európa-konferencialiga
2025.08.06. 13:10
Ezek is érdekelhetik