Serie A: idegenbeli sikerrel kezdett a Lazio

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.26. 20:12
null
Immobile góllal kezdte az új idényt (Fotó: Twitter, @OfficialSSLazio)
Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának (Serie A) második fordulójában lépett először pályára az előző idényt negyedik helyen záró Lazio, a fővárosiak kétgólos sikert arattak Cagliariban (0–2). A másik szombat kora esti meccsen az újonc Benevento 3–2-re legyőzte a Sampdoriát egy hajrában szerzett bombagóllal.   

Cagliari–Lazio 0–2
A fővárosiak már a 4. percben vezetést szereztek Manuel Lazzari révén, aki Adam Marusics passza után lőtt az üres kapuba (0–1).

A következő gólra egészen a 74. percig kellett várni – ekkor az előző idény gólkirálya, egyben európai aranycipőse, Ciro Immobile érkezett a Lazio kontrájával, és kapásból lőtte ki a jobb alsó sarkot (0–2).

Sampdoria–Benevento 2–2
A hazaiaknak kevesebb mint húsz perc kellett ahhoz, hogy kétgólos előnybe kerüljenek – előbb Fabio Quagliarella talált be közelről (1–0), majd Omar Colley fejes gólja érkezett (2–0). A Benevento a 33. percben Luca Caldirola révén szépített (2–1).

Sőt, a 72. percben ki is egyenlített az újonc! A főszereplő ezúttal is Caldirola volt, aki egy szöglet után fejelt a kapuba (2–2). Ezzel még mindig nem volt vége: a 88. percben Gaetano Letizia próbálkozott nagyjából 30 méterről, és óriási gólt szerzett, így fordított, és nyert a Benevento (2–3).

OLASZ SERIE A
2. FORDULÓ
Cagliari–Lazio 0–2 (Lazzari 4., Immobile 74.)
Sampdoria–Benevento 2–3 (Quagliarella 8., Colley 18., ill. Caldirola 33., 72., Letizia 87.)
Torino–Atalanta 2–4 (Belotti 11., 43., ill. A. Gómez 13., Muriel 21., Hateboer 42., De Roon 54.)
Később
20.45: Internazionale–Fiorentina (Tv: Digi Sport1)
Vasárnap
12.30: Spezia–Sassuolo (Tv: Digi Sport1)
15.00: Napoli–Genoa (Tv: Digi Sport2)
15.00: Verona–Udinese
18.00: Crotone–Milan (Tv: Digi Sport1)
20.45: Roma–Juventus (Tv: Digi Sport1)
Hétfőn
20.45:
Bologna–Parma (Tv: Digi Sport 2)

AZ ÁLLÁS
1. Genoa 1 1 4–1 +3 3
2. Verona 1 1 3–0 +3 3
2. Juventus 1 1 3–0 +3 3
4. Atalanta 1 1 4–2 +2 3
5. Napoli 1 1 2–0 +2 3
5. Milan 1 1 2–0 +2 3
5. Lazio 1 1 2–0 +2 3
8. Benevento 1 1 3–2 +1 3
9. Fiorentina 1 1 1–0 +1 3
10. Sassuolo 1 1 1–1 0 1
11. Cagliari 2 1 1 1–3 –2 1
12. Udinese 0 0–0 0 0
12. Spezia 0 0–0 0 0
12. Internazionale 0 0–0 0 0
15. Parma 1 1 0–2 –2 0
15. Bologna 1 1 0–2 –2 0
17. Torino 2 2 2–5 –3 0
18. Crotone 1 1 1–4 –3 0
19. Roma 1 1 0–3 –3 0
20. Sampdoria 2 2 2–6 –4 0
Legfrissebb hírek

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
18 órája

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
2025.10.03. 20:44

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 22:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit, és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 22:46

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 16:56

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
2025.09.28. 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39
Ezek is érdekelhetik