Inter: Genovában folytatja az olasz válogatott szélső

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.26. 14:08
Négy év után elhagyta az Internazionalét és a szintén olasz élvonalbeli Sampdoria labdarúgócsapatához igazolt az 54-szeres olasz válogatott Antonio Candreva – jelentette be hivatalos honlapján pénteken a genovai klub.


A Sampdoria egy évre, hárommillió eurós vásárlási kötelezettséggel, egy plusz három éves szerződés keretein belül vette kölcsön a 33 éves szélsőt, aki Alekszandar Kolarov és Asraf Hakimi érkezésével már nem számíthatott állandó játéklehetőségre a milánói egyletnél.
A Sampdoria egy évre, hárommillió eurós vásárlási kötelezettséggel, egy plusz három éves szerződés keretein belül vette kölcsön a 33 éves szélsőt, aki Alekszandar Kolarov és Asraf Hakimi érkezésével már nem számíthatott állandó játéklehetőségre a milánói egyletnél.

Candreva 2016 nyarán 22 millió euróért cserébe szerződött a Laziótól az Interhez, melyben az elmúlt négy évben minden tétmérkőzést figyelembe véve 151 fellépésén 18 gólt szerzett és 31 gólpasszt adott – az előző idényben 40 meccsen hét gól és kilenc assziszt volt a mérlege.

Candreva az olasz válogatottban eddig 54-szer lépett pályára, legutóbb 2018 márciusában szerepelt a nemzeti együttesben.


Legfrissebb hírek

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
6 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
17 órája

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
23 órája

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
Tegnap, 14:39

Az Inter kétgólos győzelmet aratott Szardínián

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 22:39

Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 19:58

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

A Genoa és a Torino is továbbjutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.09.25. 22:56
Ezek is érdekelhetik