Milan: Stefano Pioli szerződést hosszabbított – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.07.22. 00:39
null
Stefano Pioli marad az AC Milan vezetőedzője (Fotó: AFP)
Az AC Milan labdarúgócsapata nem sokkal a Sassuolo elleni 2–1-es siker után bejelentette, hogy 2022-ig meghosszabbította Stefano Pioli szerződését.

 

Az 54 éves olasz szakember tavaly októberben vette át a Milan irányítását a nem sokkal korábban menesztett Marco Giampaolótól, s bár eleinte nem igazán jöttek az eredmények, a bajnokság újraindítása óta megtáltosodott a csapat: kilenc meccsen hét győzelmet aratott, és mindössze kettőt adott döntetlenre.

„Boldog és büszke vagyok a bizalom okán, amit a Milantól kapok. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, különösen a szurkolóknak, akiket borzasztóan hiányolok a stadionból. Ahogy már többször is elmondtam, a jövőnek most jött el az ideje, koncentráltnak és magabiztosnak kell lennünk, és egy csapatként kell játszanunk. Egy kivételes út elején járunk, de ha így folytatjuk a munkát, tovább fejlődünk, és egyre versenyképesebbek leszünk” – mondta Pioli az acmilan.com-nak.

„Stefano egy hihetetlenül nehéz időszakban lett a csapat vezetőedzője. Többször is mondtuk, hogy időbe telik, amíg a munkájának eredménye megmutatkozik, és most láthatjuk, hogy a minőség és a professzionalizmus mindig kifizetődik. Ő a megfelelő ember annak a sikeres, fiatal és sikerre éhes csapatnak az irányítására, amelyet szeretnénk” – mondta Paolo Maldini, a klub sportigazgatója.

Pioli hosszabbításával az is eldőlt végleg, hogy Ralf Rangnick nem lesz most a Milan vezetőedzője, hiába cikkeztek arról hónapok óta, hogy a német szakember veheti át az olasz csapatot, nem sokkal a Milan bejelentése előtt Rangnick képviselője hivatalos közleményben tudatta, hogy ügyfele nem vállal szerepet a Milannál.

Legfrissebb hírek

Odabringázott a drukkerekhez az osztrák szövetségi kapitány, hogy megköszönje a szurkolást

Foci vb 2026
6 órája

„Ikonikus futam, amelyet mindenki szeret” – itt az F1 bejelentése a Monacói Nagydíjról!

F1
2025.09.05. 14:14

Szerződést hosszabbított egyik legjobbjával a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 20:09

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Elégedettek Dortmundban, itt a Borussia nagy bejelentése!

Német labdarúgás
2025.08.26. 11:28

Női kézilabda: hosszabbított klasszisával a Győr, 2030-ig marad

Kézilabda
2025.08.25. 10:38

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00
Ezek is érdekelhetik