Milan: ha Rangnick érkezik, Szoboszlai is – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.07.19. 12:18
null
Az olasz média úgy tudja, hogy Szoboszlai Dominik követi Ralf Rangnickot a Milanhoz (Fotó: Getty Images)
Olasz sajtóértesülések szerint már biztos: ha Ralf Rangnick lesz a Milan labdarúgócsapatának új edzője, akkor Szoboszlai Dominik a piros-feketéknél folytatja.

A milannews.it úgy tudja, hogy a 62 esztendős Ralf Rangnick érkezését augusztusban jelenti be hivatalosan a Milan, és amint ez megtörténik, Szoboszlai Dominik jövője is eldőlt – a portál szerint a játékos már határozott: ha biztossá válik Rangnick kinevezése, akkor a magyar középpályás is Olaszországba szerződik.

Alfredo Pedulla átigazolási guru hozzátette: Rangnicknak Szoboszlai az első számú célpontja, és a tréner reméli, hogy a bemutatásáig a tehetség elutasítja más csapatok megkeresését – közben Salvatore Cantone, a Planeta Milan szerkesztője is arról cikkezett, hogy a transzfer már véglegesnek tekinthető, a felek mintegy két hete állapodtak meg.

Vito Angele szintén átigazolásokkal foglalkozó újságíró hozzátette: Szoboszlai Dominikék folyamatosan tartják a kapcsolatot Rangnickkal – a klubváltás létrejöttéhez már csupán egy dolog szükséges, hogy a Milan átutalja a magyar reménység kivásárlási árát (ez a hírek szerint 25 millió euró) az RB Salzburgnak.

Néhány napja a Nemzeti Sport érdeklődésére Szoboszlai elmondta, jelen állás szerint a Salzburggal kezdi meg a felkészülést, a jövőjével egyelőre nem szeretne foglalkozni.

Akad olyan cikk, amelyet elolvasok, de az utóbbi egy hétben pihenni akartam, nem a jövőmről szóló találgatásokkal foglalkozni. A hírek egy része persze eljut hozzám, néhány ismerősöm felhívott, kérdezték, mennyi igaz a pletykákból, de nekik is csak annyit mondtam, hogy olvassák végig a cikket, aztán rájönnek. Tényleg nem akartam ezzel foglalkozni.”

Legfrissebb hírek

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
2 órája

Hiába játszott jobban, kikapott a Sassuolótól, így továbbra is nyeretlen a Verona

Olasz labdarúgás
14 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
18 órája

Slot: Jobbnak kell lennünk, hogy ne a szerencse döntsön

Angol labdarúgás
23 órája

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
Tegnap, 9:50

Szoboszlai gólja után változtatta meg véleményét a PL esélyeseiről a szakértő

Angol labdarúgás
2025.10.02. 17:18

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 19:33

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 07:41
Ezek is érdekelhetik